Vadásszon le egy Garmin GPS-t karácsonyra!

Vágólapra másolva!
Meglepheti az asszonyt - vagy saját magát - egy rózsaszín Garmin műholdas navigátorral, ha Ön lesz a leggyorsabb, aki elküldi nekünk azt a kódot, amelyet Budapest több pontját beutazva rakhat össze. Siessen, de ne kapkodjon, az első tizennyolc beküldő mindegyikét jutalmazzuk mp3-lejátszókkal és két Garmin-ajándékcsomaggal.
Vágólapra másolva!

Bár a hétvégére beköszöntöttek a mínuszok, és némi hó is, a tél eddig igazán kegyes volt hozzánk, ebben az időben is jót tesz egy kiadós séta. Ahhoz, hogy mostani nyereményjátékunkon részt vegyen, nem is elegendő a PC előtt punnyadni, Budapest három helyszínére is el kell látogatnia, mivel ezeken rejtettük el annak a kódnak a részleteit, amelyet el kell küldeni nekünk. A részvételhez nincs szükség GPS-re, a kóddarabok beazonosítását a leírást követve akár még térkép nélkül is el lehet végezni. A helyszínek tömegközlekedéssel is megközelíthetők, egyedül az utolsó esetében kell egy kicsit gyalogolni.

Női GPS a jutalom Európa-térképpel

A leggyorsabb beküldő jutalma egy Garmin nüvi 250 Pink GPS-készülék, melyet a Navi-Gate Kft. ajánlott fel. A rózsaszín előlappal és fekete-rózsaszín bőrtokkal szállított navigátor egy női retikülből sem lóg ki, és a NaviGuide Magyarország szoftver mellett teljes Európa-térkép is jár hozzá. A csajszis kivitelű kütyü mindössze két centi vastag, tömege 147 gramm, lítium-ion akkumulátoráról pedig 5 órás üzemet tud biztosítani akár az autótól távol is. Vezérlése a 320x240 képpontos érintőképernyővel történik, a menüből világóra, képnézegető, valutakonverter és mértékegység-átváltó, valamint számológép érhető el.

Forrás: [origo]

Ahhoz, hogy fődíjunkat elvigye, egy jelszót kell elküldenie nekünk az e-mail címünkre, a kód darabkáinak leolvasásához viszont három budapesti helyszínre kell ellátogatni.

Első kódrészlet: keresés a Városligetben

Első részét a Városligetben lehet fellelni, a Széchenyi fürdő közelében álló ivópavilon mellett - itt egy alacsony kerítéssel körbevett szökőkút található, melynek egyik peremén elhelyeztek egy emléktáblát. A kód első darabja ennek a feliratnak az ötödik sorában szereplő szám.

Második kódrészlet: irány a Hűvösvölgy!

A kódszó második részletének leolvasásához vegye az irányt a Hűvösvölgy felé, azt ugyanis az 56-os villamos végállomásánál lévő pazar lépcsőzeten lelheti fel. A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Hűvösvölgy állomása felé vezető lépcsők közül válassza a hátsót, vagyis amelyik a villamossínek végén lévő bakokhoz van közelebb. Ennek alján egy Feljárat a parkolóba feliratú tábla látható, induljon meg felfelé, a lépcsők felett különböző híres budapesti helyszíneket bemutató festményeket láthat rövid szöveg kíséretében.

Álljon meg az ötödiknél (a parkolós táblát ne számolja bele), ezen láthatja ugyanis a következő helyszín képét, egy régi nyelvezetben íródott rövid szöveges ismertetővel.

Mielőtt útnak indulna, jegyezze le magának a jobbra olvasható német nyelvű mondat harmadik szavát!

Harmadik kódrészlet: titkos

A harmadik helyszínt nem írjuk le, de arról az épületről van szó, ami a fenti, hűvösvölgyi lépcsősor melletti festményen látható (amelyiknek a szövegében rejlő részlet a második kódrészlet). Tehát fel kell ismerni, hogy mit ábrázol a második kódrészlet melletti kép (egyébként régiesen bár, de oda is van írva), és elmenni ehhez az épülethez.

Egy műemlékről van szó, melynek az oldalán elhelyeztek egy emléktáblát. Ez a tábla meglehetősen kicsi, de azért leolvasható a felirat. Az emléktábla szövegének ötödik szava a beküldendő kódszó utolsó darabja. Ha ez is megvan, ne habozzon, küldje el nekünk minél hamarabb e-mailben (előnyben van az, aki a mobiltelefonjáról is tud küldeni e-mailt). Nevét, telefonszámát és azt a postacímet, amire majd a nyereményt kéri, ne hagyja ki a levélből, ezek nélkül ugyanis megfejtése érvénytelen!

Fotó: Virágvölgyi István
Tizenöt ilyen lejátszót is kiosztunk

Bár nyereményjátékunk győztesének bizony gyorsan kell cselekednie, minden vállalkozó olvasónkat arra kérjük, a győzelem érdekében azért ne veszélyeztesse saját, vagy mások testi épségét!

Szerencsére van nyereményünk bőven: az első helyezett Garmin GPS-e mellett a következő 5 beküldő egy-egy Perception Digital márkájú mp3-lejátszót is kiosztunk 1 gigabájtos SD-kártyákkal, további 10 beküldő jutalma egy ugyanilyen eszköz - memóriakártya nélkül. Végül a tizenhetedik és tizennyolcadik beküldőnek egy-egy Garmin-ajándékcsomaggal kedveskedünk.

A helyszínekről levadászott kódokat 2007. december 18-án, kedden 24 óráig várjuk e-mail címünkre ([email protected]), cikkünkben pedig folyamatosan feltüntetjük, hogy hány nyeremény vár még gazdára.

2007 december 16, 14:50 - És itt a vége, az utolsó egy órában egy sor megfejtés érkezett, így úgy tűnik, minden ajándék gazdára talált. Köszönjük mindeninek a sok beküldött kódot, reméljük megérte bejárni a várost, hivatalos eredményhirdetés szerdán délelőtt lesz, figyeljék majd oldalainkat!

Játékszabályzat a Navi-Gate Kft. és az [origo] Zrt. közös Garmin nüvi PINK nyereményjátékához:

  • a játékban nem vehetnek részt a Navi-Gate Kft., az [origo] Zrt. dolgozói, illetve a hivatalos Garmin-viszonteladók és hozzátartozóik
  • a nyeremény pénzre át nem váltható, másra át nem ruházható, az utána felszámított adó és járulékterheket a Navi-Gate Kft. viseli
  • a főnyereményt csak Budapest területére tudjuk kiküldeni (illetőleg személyesen átvehető - előzetes egyeztetés mellett - Budapest XI. kerületében az Infoparkban)
  • a további nyereményeket csak magyarországi címekre postázzuk
  • a nyereményjátékot - függetlenül a beérkezett pályázatok számától - 2007. december 18-án, kedden 24 órakor lezárjuk
  • egy pályázó egy alkalommal küldheti be a megoldást