Jövőre érkezik a 3G-s iPhone

Vágólapra másolva!
Az Apple mobiltelefonjából a jelenleg kapható modellnél gyorsabb letöltést biztosító változat kerül a boltokba jövőre - nyilatkozta az AT&T vezetője.
Vágólapra másolva!

Az iPhone-ból olyan új verziót fog bemutatni az Apple, amely a jelenlegi modellnél nagyobb sebességgel tud majd letölteni mobilinternetes kapcsolat használata esetén - nyilatkozta Randall Stephenson, az amerikai AT&T elnök-vezérigazgatója. Jelenleg ennél a cégnél lehet kizárólag megvenni az iPhone-t az Egyesült Államokban.

A Bloomberg cikke szerint az új eszköz már harmadik generációs (3G) mobilhálózatokon is használható lesz - ellentétben a jelenleg kapható modellel, amely a jóval lassabb EDGE technológiát támogatja. Az elnök-vezérigazgató egyelőre nem tudta megmondani, hogy a 3G-s iPhone mennyibe fog kerülni, de valószínűnek tartja, hogy a tengerentúlon 400 dollárért mért elődjénél magasabb lesz az ára.

Steve Jobs, az Apple első embere egyébként korábban úgy nyilatkozott,a gyorsabb letöltést biztosító mobilinternetes technológiákat azért hagyták ki az iPhone-ból, mert azok túlságosan sok energiát igényelnek működésükhöz, így nagyon hamar leszívják az eszköz akkumulátorát.
Az Apple egyébként 2008-ban világszerte 10 millió darab iPhone-t szeretne eladni: ekkora értékesítési számmal a cég a mobiltelefon-piac egy százalékat tudhatná magáénak.