Éveken belül elfogynak a netcímek

Vágólapra másolva!
A világháló atyjaként számon tartott Vint Cerf szerint az internetszolgáltatóknak mihamarabb be kell vezetniük a netes címek új rendszerét, mivel a jelenlegi rendszer legfeljebb 2010-ig képes kiszolgálni a felhasználói igényeket.
Vágólapra másolva!

Az internetcímek kiosztásáért felelős testület, az ICANN elnökeként, és a Google internet-evangélistájaként dolgozó Vint Cerf a BBC-nek nyilatkozott arról, hogy az internetre kapcsolódó eszközök számára kiosztható egyedi azonosítók, az IP-címek köre hamarosan elfogyhat. Ennek egyrészt az internethasználók számának gyarapodása az oka, másrészt az, hogy egyre több eszköz képes kapcsolódni a világhálóra a mobiltelefontól kezdve a zsebben hordozható játékgépekig.

Cerf szavai szerint ha az IP-címek száma a következő évek során is a mostanival azonos mértékben növekszik, akkor 2010 novemberére annyi számítógép és eszköz csatlakozna a világhálóra, hogy nem lesz lehetséges mindegyikükhöz egyedi azonosítót rendelni a jelenlegi, nyolcvanas évek elején kidolgozott IPv4-es rendszerben. A szakember idén tavaszi magyarországi látogatásakor kollégáink beszélgettek, Cerf ekkor 2012 körülre saccolta az internetcímek kifulladását.

Már régóta van megoldás

A helyzet pikantériája, hogy a problémára már a kilencvenes évek óta létezik megoldás, ekkor dolgozták ki ugyanis az IPv6 rendszert, amely nagyságrendekkel több cím alkalmazását teszi lehetővé - az IPv4 több mint négymilliárdjához képest 3,4x1038 darab cím használatát biztosítja, ami minden valószínűség szerint hosszú évtizedekre megoldja majd a gondokat (a két technológia közti különbséget a lenti ábra szemlélteti a legérzékletesebben).

Míg az utóbbi években piacra dobott számítógépek, szerverek, routerek, szoftverek és egyéb eszközök már támogatják az IPv6-ot, a világszerte működő internetszolgáltatók többsége a mai napig nem alkalmazza a rendszert. Vint Cerf szerint ennek oka abban rejlik, hogy az ügyfelek eddig nem kérik, igénylik ezt a cégeknél - s saját feladatának tekinti, hogy meggyőzze az átlagfelhasználókat az új címzési rendszer fontosságáról. A másik nehézséget az jelenti, hogy a két címzési rendszer nem kompatibilis egymással, így az ISP-knek párhuzamosan kell majd alkalmazniuk ezeket, ami extra költséggel jár.

Forrás: Wikipedia Commons
Zöld: ennyi címet nyújt az IPv6, kék: a jelenlegi IPv4

Nem halna le az internet

Az internet atyja a pontosság kedvéért azért azt is elismerte, hogy az IPv4-es címek elfogyása sem jelenti azt, hogy ebből kifolyólag az internet szükségszerűen működésképtelenné válna. Cerf egyébként optimistán áll a helyzethez, már a jövő évre nagy növekedést jósol az IPv6 elterjedtségében. Az új technológia alkalmazásának érdekében eddig a kínai, dél-koreai és a japán kormány tett komolyabb lépéseket, az EU jelenleg még vizsgálja, miként serkenthetné el az IPv6 bevezetésének ütemét.