Magyar szoftver is lesz Asus olcsó laptopjához

Vágólapra másolva!
Tajvanon már elstartolt az Asus cég olcsó, Eee PC márkajelzésű minilaptopja - bár az egy kilós noteszgép a vártnál kissé drágább, magyar billentyűzettel és lokalizált Linux operációs rendszerrel lehet majd megvenni, ha megérkezik a hazai piacra.
Vágólapra másolva!

Bár az Asustek már több alkalommal is elhalasztotta premierjét, Tajvanon kedden boltokba kerültek a gyártó olcsó laptopjának első példányai. Az Eee PC-vel a társaság elsősorban gyerekeket, feleségeket, időseket és alacsony jövedelműeket célozza meg - nyilatkozta a gyártó elnök-vezérigazgatója. Ugyanakkor mivel a masina kevesebb mint egy kilót nyom a mérlegen, sokak számára második, kifejezetten könnyen hordozható számítógépnek is ideális lehet. Az új modelltől egyébként az Asus noteszgép-üzletágának jelentős fellendülését várja, s az Eee PC-ből idén 300 ezer, jövőre pedig hárommillió darabot kívánnak értékesíteni globálisan.

Forrás: [origo]

Gyereknek, nagyinak, második gépnek

A termék honlapján lévő információk szerint az Eee PC-ből jelenleg egyetlen típus debütált, november végén azonban a kínálat további hárommal egészül majd ki. Mindegyiküket 7 col átmérőjű, 800x480 pixeles felbontású laposképernyővel, hálózati kártyával, wifivel szerelik fel, a bennük működő processzor azonban egyelőre ismeretlen - belsős információk szerint egyébként egy 900 megahertzen működő Intel lapjával. Winchester helyett a kevesebbet fogyasztó, - ám drágább - integrált flashmemóriával szállítják majd a gépeket, a két drágábbik változat pedig beépített webkamerát is tartalmazni fog, arról viszont még nincs információ, hogy lehet-e 3G vagy HSDPA-modemet használni vele.

A legolcsóbb típushoz csak egy 2 gigabájtos flash-háttértár, s csupán 256 megabájt memória jár, ez odakint 8 ezer tajvani dollárba, vagyis 43 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül, ami némileg drágább az eredetileg ígért 200 amerikai dolláros, vagyis 35 ezer forint körüli árnál. A drágábbik, ugyancsak webkamera nélküli, ám fél gigabájt rammal és 4 gigabájtos háttértárral szerelt típusért 53 ezer forint körüli összeget kérnek. Mindkét típust átlagosan 2,8 órán át lehet használni egy töltéssel.

Drágább a vártnál

A két drágábbik változatot 60, illetve 75 ezer forintnak megfelelő összegért mérik majd Tajvanon, ezért cserébe kicsivel hosszabb, 3,5 órás rendelkezésre állás, integrált webkamera, 4 és 8 gigabájtos háttértár, valamint fél- és egy gigabájtos memória jár hozzájuk.

Forrás: [origo]

Magyar verzió is várható

Noha az Asus tájékoztatása szerint a gépekre akár Windows XP-t is lehet telepíteni, bár az Eee PC-ken alapból a gyártó által testreszabott Xandros Linux fut majd, ami - a flashmemóriás háttértárral kombinálva - elvileg nagyon gyors rendszerindulást tesz majd lehetővé. Az operációs rendszer többek közt Firefox böngészőt, Thinderbird levelezőt, Skype internettelefont, AbiWord szövegszerkesztőt, Kopete és Pidgin chatprogramokat, médialejátszót és képkezelő szoftvert is tartalmaz majd.

Mint a cég hazai képviseletén megtudtuk, az már biztos, hogy az olcsó modellt itthon is árulni fogják, és magyar ékezetes billentyűzettel, illetve lokalizált operációs rendszerrel is meg lehet majd venni, azt viszont még nem ismert, mikorra várható az Eee PC honi premierje, így egyelőre az árak sem ismertek.