Tévét az internetről

Vágólapra másolva!
Több tucat - itthon gyakran nem is fogható - csatornából válogathatunk kedvünkre az internettévés szoftverek kínálatából. Igénybevételükhöz csupán egy átlagos teljesítményű számítógép, széles sávú internetkapcsolat és a megfelelő kliensprogramok szükségesek - ha egy közepesen jó monitora, netán HD-képes tévéje is van, akár nagyfelbontású adásokat is élvezhet otthonában. Ötféle onlinetévé-szolgáltatást teszteltünk.
Vágólapra másolva!

A cikkünk gerincét képező onlinetévé-szolgáltatások nagyon sokban hasonlítanak egymásra: a szoftverek jellemzően a fájlmegosztókban is használt peer-to-peer letöltőtechnológiát használják arra, hogy az adásokat a világhálón keresztül eljuttassák a felhasználóhoz.

Ennek lényege, hogy egy-egy műsor megtekintése közben a nézők saját PC-ikről mások számára is elérhetővé teszik a műsorok már letöltött darabkáit. Alkalmazása révén a felhasználók közössége igen komoly sávszélesség-kapacitást generál anélkül, hogy egy óriási látogatói számra kalibrált szerverparkot kellene az üzemeltetőknek kiépíteniük.

Hírveréssel érkezett: Joost

Tesztünket az internettévék legismertebbikével, a Joosttal kezdtük. A program fejlesztését 2006-ban kezdte el egy százötven fős nemzetközi csapat a Skype nevű internettelefon és a Kazaa nevű fájlcserélő szoftver atyjainak vezetéseivel. Egyelőre még nem tudni, mikor jelenik meg a szoftver végleges verziója, bétatesztelése május elsejével kezdődött el, és a mai napig tart. Eleinte még használni is csak egy már regisztrált tesztelő meghívójával lehetett, mára azonban már nem kell várni. Bár regisztrálni továbbra is szükséges, de a Joost rendszere automatikusan kiküldi a meghívót a jelentkezőknek.

A Joost mögött már a kezdeti időkben is komoly tőke állt, a cégbe befektetett továbbá a Yahoo és a Google útját is egyengető Sequoia Capital, továbbá támogatják a CBS és a Viacom médiabirodalmak is.

Forrás: [origo]
Sok ismert cím, amerikaiaknak: Joost

A fenti tekintélyes listából sejthető, hogy a Joostnak nem a tartalom a fő problémája. Felhasználói elérhetik a Viacom, a Warner Music és az Endemol hálózat egyes műsorait, illetve például az indianapolisi autóversenyek felvételeit. Van tehát zene, vannak dokumentumfilmek, egész estés filmek és sportműsorok is, akárcsak az igazi tévében. Sajnos azonban a Joost kínálata az Egyesült Államokban jobb képet mutat, Európában a műsorok egy része nemzetközi licencelési problémák miatt nem elérhető: a magyar felhasználók így például nem nézhetik a G. I. Joe rajzfilmet, cserébe viszont egy rakás zenei és sportműsort érhetnek el.

A Joose indulás után rögtön átveszi a hatalmat monitorunk felett, teljes képernyősre nagyítja magát - ez szerencsére kikapcsolható. Egy csatornára belépve választhatunk az elérhető műsorok közül, mintha csak a tévéújságból választanánk ki, mihez van épp kedvünk. Szerencsés esetben és széles sávú kapcsolat esetén a videó pár rövid másodpercen belül elkezdődik, kevéssé szerencsés esetben "A program jelenleg nem elérhető, kérjük próbálja később vagy válasszon másik programot." hibaüzenettel szembesülünk.

Ha valamire panasz lehet az alapvetően jól kitalált Joost esetében, akkor az a képminőség. Már 1280*1024 pixeles felbontás mellett is érezhetően kockásak a videók, egy HD-s televízión elég csúfak a műsorok, monitoron viszont kicsit távolról nézve nagyjából elviselhetőek, a műsorok nézése közben időnként reklámok jelennek meg - a szolgáltatás ugyanis ezekből tartja fenn magát.

Demokráciát sugároz: Miro

A Joosttól eltérő irányból érkezett az internettévék közé a Miro, egy nyílt forráskódú szoftver. A korábban Democracy Player néven ismert programot a Részvételi Kultúra Alapítvány (Participatory Culture Foundation) fejleszti önkéntesek segítségével. A szoftver forrásfájljait bárki letöltheti, hogy saját gépén lefordítsa őket, de természetesen futtatható állományokat is biztosítanak az elterjedtebb operációs rendszerek használóinak.

A Joost profik által gyártott, saját gépünkre nem lementhető tartalmaival szemben a Miro nyíltságot kínál. Beépített lejátszója a lehető legtöbb médiaformátumot támogatja, sőt, a Miro tartalmaz egy minimális funkciókkal rendelkező Bittorrent-letöltőklienst is, ezzel tölti le a kiválasztott műsorokat.

Forrás: [origo]
Kevés ismert név, de sok jó tartalom van a Mirón

A megoldás előnye, hogy a képminőség szinte minden csatorna esetében sokkal jobb, mint a Joostnál, sőt, rengeteg HD-felbontású csatorna is van a rendszerben, például a MoBuzzTV, de London Landscape néven a brit fővárost bemutató nagyfelbontású rövidfilmeket is le lehet tölteni. A bittorrentes letöltés hátulütője, hogy a műsorokat nem rögtön, csupán teljes letöltődésük után lehet megtekinteni, bár a csatornákra való feliratkozás révén ez a folyamat teljesen automatizálható.

Végignézve a csatornaválasztékon, érezhető, hogy nem nem állnak mögötte nagy médiacégek, nem hemzsegnek rajta az ismert tévéműsorok. Ettől eltekintve a Mirón is elérhető egy rakás minőségi tartalom, a kockafejű célközönséget célzó it-iparági matinék vagy videojáték-bemutatók mellett a hagyományos tévéből hiányzó érdekességeket is találni itt.

Ezek közé tartozik a Hometown Baghdad, amely bagdadi huszonévesek mindennapi életét mutatja be, vagy például a San Franciscó-i állatkert életébe betekintést nyújtó csatorna. Emellett megtalálni itt a neves hírcsatornák napi podcastjait, valamint egyebek mellett a Discovery és a National Geographic természetfilmjeit is. A bal alsó sarokban lévő keresőablakban a YouTube és egy sor más videomegosztó tartalmai között lehet kutakodni, a fellelt felvételeket a program le is tölti a merevlemezre, így azok később is visszanézhetők onnan.

Kalózok kedvencéből legális szolgáltatás: Vuze

Az általunk próbált internetes tévék harmadik, a sorból kicsit kilógó képviselője a Vuze, melyet 2003-ban kezdtek el fejleszteni Azureus név alatt. Ezen a néven valószínűleg sokkal több olvasónk ismer rá a szoftverre, mivel az évek során az egyik legismertebb Bittorrent-klienssé nőtte ki magát. A Vuze gyakorlatilag úgy jött létre, hogy az Azureus legújabb, 3.0-s verzióját, egy nagyfelbontású videókat tartalmazó portállal ötvözték.

A szolgáltatást teljesen a legalább standard felbontású anyagok kiszolgálása köré építették fel. Ennek hatására - a Miróhoz hasonlóan - itt is meg kell várni az anyag teljes letöltését. A minőségi anyagok támogatása miatt a népszerű videómegosztó oldalak anyagait sem tudjuk elérni Vuze-on keresztül. Az alkotók szándéka szerint jó minőségű videót kínál a szolgáltatás, az ezzel járó kompromisszumokat vállalva.

Forrás: [origo]
Jó minőség, filmek, kevés ismert műsor: Vuze

Az eddigiektől eltérően a Vuze-kliens szakít a tévézés metaforikájával, és nem a csatornák köré épül. Nyitóablakában az új tartalmakra koncentrál, a program hangsúlyos oldalsávja pedig a népszerűség, idő és ár szerinti leválogatást kínálja. Csatornánkénti és kategóriák szerinti válogatást is lehetővé tesz, sőt, lehetőség van a videók hosszúsága alapján is filterezni a találatokat. Ugyanakkor a csatornák közül sok teljesen üres, nem tudni, hogy a tartalom valóban hiányzik, vagy csak tőlünk nem elérhető. Mégis a lassan épülő partnerségek arra engednek következtetni, hogy az utóbbiról van szó.

Egyedüliként a versenytársak közül a szolgáltatás kínál kereskedelmi tartalmakat is, ez azonban a legtöbb esetben a Microsoft digitális másolásvédelmi technológiájára épül, így a fizetős tartalmakat csak Windowst futtató gépeken lehet megnézni. Ez utóbbitól eltekintve, az ingyen elérhető tartalmakat vizsgálva kijelenthetjük, a Vuze kínálja kép szempontjából a legigényesebb tartalmakat, s innen sokkal több, fél óránál hosszabb videókat - jellemzően másfél órás dokumentumfilmeket - is le lehet tölteni.

Magunk sem értjük: TVU Player

Ez a webtévés szolgáltató a legfurcsább mind közül, s bár korábban már próbáltuk, nem feltétlenül változott előnyére. Elvben kábelen és műholdon fogható adók webes továbbítására specializálódott, és az alkalmazott peer-to-peer technológiának hála akár HD-minőségben is képes szolgáltatni. Gyakorlatban viszont az ingyenesen letölthető TVU Playerrel csak rossz, a YouTube-ra hajazó minőségű képet, el-elcsukló hangot produkál, ráadásul mindig hosszasan kellett néznünk a műsor betöltődését jelző animációt.

Forrás: [origo]
Kissé kiforratlan: TVU Player

A nagy nehezen elért NASA TV képe életlen, színei fakók voltak, a népszerűbb csatornák (pl. Comedy Central, Sci-Fi Channel) pedig elérhetetlennek bizonyultak, viszont még mindig lehet nézni rajta az amerikai Nickelodeont, azon pedig Spongyabob Kockanadrág kalandjait, egy másik csatornán pedig az itthon nem sugárzott Family Guy epizódjait.

A szolgáltatás mögött álló kaliforniai startup vállalkozás elég optimistán látja a saját jövőjét: tavaly novemberben Paul Shen, az alapító még úgy nyilatkozott a CNET-nek, hogy új közvetítő médiumot szeretnének létrehozni, illetve szoftverük új közönségekhez juttatja el a mozgóképes tartalmakat. Az áttörés azóta sem következett be, az ingyenes lejátszóprogram ablaka továbbra is szöveges hirdetéseket tartalmaz, távolabb vezető üzleti modellnek pedig nyoma sincs.

Egy furcsa hibrid: BabelGum

Kezelőfelületét nézve leginkább a Joostra emlékeztet a BabelGum: gombjai és menüje nagyon hasonlítanak a riválisra. Sajnos ennek a programnak kicsivel még gyengébb a képminősége, bizonyos műsorainál pedig a hanggal akadtak problémáink.

Forrás: [origo]
Klassz kezelőfelület, gyenge kínálat: BabelGum

Előnye viszont, hogy nem kell megvárni a filmek letöltődését, pár másodperc várakozást követően megindul a lejátszás. A tartalmak között böngészni viszont a kissé kaotikus menürendszerben nem túl egyszerű, a sok lépkedés sok felhasználó kedvét szegheti a további próbálkozástól. Néhány érdekes műsort persze a BabelGumon is találtunk, de összességében sajnos elég gyér a kínálata, a sikerhez több ismert névre lesz szüksége.

A forradalomra várva

Napjaink legnépszerűbb online tévés szoftverét vizsgálva sem kaptunk megnyugtató választ arra, milyen irányba fog elindulni az internetes televíziók fejlődése. Magyar nyelvű tartalmat ezeken a csatornákon egyáltalán nem találni - leszámítva talán a YouTube-os videókat -, ráadásul sok idegen nyelvűhöz sem lehet hozzáférni, mert tulajdonosaik még a régi, kontinens-ország-csatorna felosztáshoz ragaszkodva próbálják azokat eladni. Ezért nem tudjuk jó szívvel ajánlani az Egyesült Államokban egyébként nagy sikernek örvendő Joostot a hazai felhasználóknak.

Hasonlóak a gondjaink az üres csatornákkal bőven megtűzdelt Vuze-zal is, bár itt még azt sem tudjuk, hogy az árufeltöltés zajlik, vagy csak nem tartanak piacnak. Legkisebb rosszként a ronda felhasználói felülettel rendelkező, de néhány érdekes csatornát is hozó TVU Playert ajánljuk, míg a BabelGummal - egyelőre - szerintünk csak a leginkább tévéhiányos felhasználóknak érdemes próbát tenniük.

Bár egyik nettévé sem tökéletes, az összes fontos szempontot figyelembe véve a Mirót ajánljuk kipróbálásra: ez szórakoztató félprofi műsorok egész tárházát nyújtja. Bár ezek sajnos eléggé el vannak rejtve a nehezen használható menüben, egyórányi válogatást követően rengeteg érdekes, egyedi tartalmakat kínáló webcsatornát találtunk köztük. Hab a tortán, hogy ezek közül sok az idehaza még unikumnak számító HD-felbontásban nézhető - teljesen legálisan.

Mind az öt nettévés szoftver használatakor ügyelni kell arra, hogy ablakukat lezárva alapesetben aktívak maradnak, s peer-to-peer technológiájukból adódóan ilyenkor más felhasználó rendelkezésére bocsátják a használt sávszélesség egy részét. Mivel ezzel lassíthatják az internetezést, ha nem nézzük őket, célszerű teljesen kilépni a progamokból.