Felsértheti a fotósok kezét a Sony kamerája

Vágólapra másolva!
A japán mamutvállalat hivatalosan is beismerte, hogy egyes fényképezőgépeinek alja eldeformálódhat, az így keletkező hegyes él pedig megvághatja és felsértheti a felhasználók kezét.
Vágólapra másolva!

A gyártási hiba szerencsére kizárólag bizonyos Cyber-shot T5 modelleket érint, ezeket pedig ingyenes javítja a vállalat. Becslések szerint Japánban 66 ezer, az Egyesült Államokban, Európában, illetve Kínában viszont összesen 284 ezer készüléket lehet, hogy javítani kell.

Már két évvel ezelőtt, 2005 szeptemberében tudott a Sony a problémáról, mondta el a cég szóvivője, Ryogo Takagi. Azóta Japánban körülbelül 30, a világ többi részén pedig "néhány" vásárló számolt be arról, hogy a hibának köszönhetően sebeket szerzett.

Forrás: [origo]

A vállalat a fényképezőgép típusa és gyártási száma alapján meg tudja állapítani, hogy cserélni kell-e az adott készüléket, ezért aki ilyen Cyber-shot modellel rendelkezik, lépjen kapcsolatba a Sony ügyfélszolgálatával.