Öt megapixeles mobilt hoz a Samsung Európába

Vágólapra másolva!
A koreai gyártó ugyan már tíz megapixelnél tart, ami a telefonba épített kamera felbontását illeti, de nálunk eddig nem lehetett kapni ezeket a készülékeit. Most viszont jön az SGH-G600-as.
Vágólapra másolva!

A Samsung augusztusban dobja piacra Európában a szétcsúsztatható, elegáns szürke-fekete tokba szerelt mobiltelefont. Az öt megapixeles beépített kamerához LED-es vaku, képstabilizátor és egy sor beépített effekt, valamint képszerkesztő jár, a felvételek tárolásához pedig 60 megabájtos belső memória, vagy microSD-bővítőhely áll rendelkezésre.

A G600-ast a feladathoz illően nagyméretű, 5,6 centiméteres, 16 millió szín megjelenítésére képes kijelzővel látták el, amely a képnézegetés mellett webböngészéshez is alkalmas. Igaz, az internetezés nem lesz a lehető leggyorsabb rajta, mivel a modell csupán a 3G-nél jóval lassabb EDGE adatátvitelt támogatja.

Emellett a készülékben megtalálhatók az olyan szokásos extrák, mint a zenelejátszó, a videolejátszó és a gyors, 2.0-s szabványú Bluetooth-csatlakozó. A modell pontos árát egyelőre nem fedte fel a Samsung, amely az öt megapixeles kamerának köszönhetően leginkább a Nokia N95-ösnek lehet vetélytársa a piacon, igaz, GPS nincs benne.

A telefon viszont így is vastagabb és nehezebb egy kicsivel a gyártótól mosatnában megszokott ultravékony modelleknél: a mérete ugyanis 102x48x14,9 milliméter, és 105 grammot nyom. Ez persze elhanyagolható különbség a jobb fotótudásért cserébe.