Mobilos reklámokat tesztel a Google

Vágólapra másolva!
Az internetes vállalat megkezdte a weboldalak tartalmához kapcsolódó AdSense hirdetések mobilos változatának tesztelését is.
Vágólapra másolva!

A Google egyelőre szűk körben teszi próbára mobilos hirdetési rendszerét: a bétatesztben meghívott webfejlesztők vehetnek részt. A telefonokon az AdSense ugyanúgy működik, mint a hagyományos hálón, vagyis a rendszer a mobilos szájtok tartalmához igazodó hirdetési ajánlatokat jelenít meg, az oldalak tulajdonosai pedig részesedést kapnak azok díjaiból, amit a Google szed be a feladótól.

A szolgáltatás csak olyan mobilos weboldalakon használható, amelyeket a Google indexelőrobotjai által is olvasható WML, XHTML vagy CML nyelveken szerkesztettek meg, és a megjelenített hirdetések formátumát is a kis kijelzőkhöz méretezik.

A cég újabban sorra jelenteti meg webes alkalmazásainak netképes telefonon is használható változatát, a webkereső mobilos változata pedig már tavaly óta jelenít meg a találatokhoz kapcsolódó hirdetéseket. A PC World által idézett elemző becslései szerint jelentleg több mint 3 milliárd mobilkészülék van használatban világszerte, vagyis háromszor annyi, mint személyi számítógép, így a feltörekvő mobilnetes piac jelentős bevételi lehetőséggel kecsegtet a cég számára.