Az Explorert fenyegeti itthon a Firefox

Vágólapra másolva!
Az alternatív böngésző Magyarországon az elmúlt hónapokban jelentősen bővítette felhasználóinak körét, s a finneknél és szlovéneknél már csaknem minden másik netező ezt használja - derül ki egy felmérésből.
Vágólapra másolva!

A XiTi Monitor tanulmányából kiderül, hogy az utolsó három hónapban Európán belül hazánkban pártoltak át a legtöbben a Firefoxra. Márciusban a felhasználók 27,2 százaléka, július elején már 39,7 százalékuk ezzel a browserrel nézegette a weboldalakat. A szomszédos országok közül Szlovákiában népszerű még a Mozilla alapítvány szoftvere, ott 40,4 százalékos részesedéssel bír, cseh netezőknek viszont csak 36,6 százaléka használja, az osztrákoknál pedig 30,7, Romániában pedig 31,1 százalék választja ezt a szoftvert.

A kontinensen belül Szlovéniában (47,9 százalék) és Finnországban (45,4 százalék) a legnépszerűbb az Internet Explorer nyílt forráskódú riválisa, a felhasználás európai átlaga pedig 24,1-ről 27,8 százalékra emelkedett. A legkevésbé a holland és dán internetezők favorizálják a Firefoxot, ezekben az országokban csupán 14,6 és 15,2 százalékot hasít ki magának a böngésző. Az [origo] saját statisztikái szerint inkább az európai átlaghoz közelít a Firefox népszerűsége itthon: oldalainkat a látogatók 19,1 százaléka nézi ezzel a böngészővel, Internet Explorert 78,58 százalék használ, Operával pedig 1,17 százalék keres fel minket, a többi látogató egyéb browsert használ.

Az Internet Explorer és a Firefox után a harmadik legnépszerűbb browser az ugyancsak ingyenes Opera, ezt a szoftvert azonban csak az európai felhasználók 3,5 százaléka választja. A már Windows alá is elérhető Safarit még kevesebben (1,7 százalék) futtatják, a Firefoxszal csaknem azonos Netscape-et pedig az internetezők 0,3 százaléka használja.

Érdekes módon globálisan nem Európában (27,8 százalék), hanem Óceániában (28,9 százalék) a legnépszerűbb a Firefox, Észak-Amerikában 18,7 százalékon áll, s Ázsiában a legkevésbé népszerű: itt csupán a felhasználók 14,3 százaléka választja.



Forrás: Xitimonitor.com
A Xiti térképe a Firefox jelenleg népszerűségéről