Magyarul is elérhető a Blogger

Vágólapra másolva!
Lokalizált verzióban is elérhető a Google blogszolgáltatása, a Blogger. A szájtot az első hazai webnaplóírók közül sokan használták, a hazai blogok zöme azóta magyar oldalakra költözött.
Vágólapra másolva!

Magyar nyelvű kezelőfelülettel látták el az eddig inkább küldöldön népszerű blogszolgáltatót, a Bloggert. A Google még 2002-ben vásárolta meg az akkor Blogspotként ismert blogfarmot, amelyet 1999-ben hozott létre a Pyra Labs nevű kis vállalkozás. A Blospot volt a melegánya a magyarországi blogéletnek is: innen sarjadzott ki számos ma is megjelenő ismert hálónapló, melyek zöme azóta hazai szájtokra költözött.

A hazai Freeblog megjelenéséig (2003) lehetett sokszor találkozni a Blogspot névvel, akkor sokan otthagyták a Google-birodalomhoz tartozó szolgáltatást. Az eltelt négy év után azonban most valószínűleg leeshetett a tantusz Google-éknél: csak azok a blogfarmok lehetnek népszerűek, melyek kezelőfelülete elérhető a célközönség nyelvén is. Ennek lehetünk most tanúi a magyarosított Bloggert látva.