Vágólapra másolva!
Kétszázezer fölött van azoknak a vonalaknak a száma, amelyeket más szolgáltatóhoz vitt előfizetőjük - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság tájékoztatójából. 
Vágólapra másolva!

203 ezer vezetékes, és 162 ezer mobilszám csörög másutt, mint ahol eredetileg előfizették őket. A hordozott vezetékes számok aránya továbbra is jóval magasabb: a 3,3 millióból 6 százalék, míg a 10,1 millió mobilszámból mindössze másfél százalékot cipelt magával előfizetője új szolgáltatóhoz. Alacsony, de egyre nő a hordozott "színes" hívószámok aránya. Jelenleg kétszáz olyen szám él, ami másik telefontársasághoz vitt az ügyfél: 188 díjmentesen hívható zöld, 113 helyi tarifával tárcsázható kék és mindössze egyetlen emelt díjas számot hordoztak el.

Bár a vezetékes számhordozás négy hónappal korábban indult, mint a mobilosoknak biztosított lehetőség, ez még nem indokolja a feltűnő aránytalanságot. Vélhetően azért több a hordozott vezetékes, mint a mobilhívószám, mert bár az ügyfelek számát tekintve valóban kevesebben vannak a "vonalas" ügyfelek, a vállalati, intézményi szféra hangsúlyosabban van itt jelen. Egy-egy közületi előfizető pedig több vonal felett diszponál, így egyetlen hordozás során több vonalat is megmozgatnak az ügyfelek.