Félnek a Linuxtól az érettségizők

Vágólapra másolva!
Bár az informatika tárgyból érettségizők döntő többsége az idén is Microsoft Windows-t használva tette le vizsgáit, két éve Linux is választható. Idei újdonság, hogy a nyílt forráskódú rendszer hívei is központilag ellenőrzött szoftvereken oldhatják meg a feladatokat. Így nem fordulhat elő, hogy egy helyi rendszergazda által összetákolt, üggyel-bajjal működő rendszeren kelljen helytállni. 
Vágólapra másolva!

A HUP.hu szakmai portálon néhány napja jelent meg egy, a múlt hét végén Linux alatt emelt szinten érettségiző szegedi diák panaszos bejegyzése. Állítása szerint az egyik, egyébként 30 pontot érő feladatot egy szoftverhiba miatt nem tudta megoldani. Az egyik program ugyanis jogosultságok híján nem volt hajlandó egy, a feladat során feldolgozandó adatokat tartalmazó adatbázisszerverhez kapcsolódni, így a tanuló a vizsgát követően jegyzőkönyvet vetetett fel az esetről. Rajta kívül még egy diák tapasztalt hasonló problémákat. Mind a ketten az UHU-Linuxszal próbáltak maturálni informatikából.

Nem találtak gondot a Linuxszal

Az eset kapcsán megkerestük az Oktatási és Kulturális Minisztériumot (OKM), ahol elmondták, hivatalosan nem érkezett megkeresés hozzájuk a hiba kapcsán, de kivizsgálják az esetet. A vizsgán használt szoftvereken az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) munkatársai minden feladat megoldhatóságát előzetesen tesztelték.

Hasonlóképp nyilatkoztak nekünk az esetről az UHU-Linux fejlesztői, akik ugyancsak leellenőrizték, hogy a feladatot meg lehetett-e oldani a rendszeren, és a kontroll sikeresnek bizonyult, azaz nem mutatkozott a diák által panaszolt hiba. Azt azonban elismerték, hogy ha valaki letért a megoldáshoz vezető helyes útról, akkor valóban jelentkezhetett a jogosultsági probléma - ennek oka azonban egy, a diák által elmulasztott művelet volt, nem pedig programhiba.

Az OKM tájékoztatása szerint a - windowsos és linuxos - szoftverekkel kapcsolatban idén csak apróbb telepítési hibákat jeleztek, amelyet néhány perc alatt a helyszínen orvosolni lehetett.

Forrás: [origo]
Ez a SuliX Professional

A többség Windowst választ

A OKM-nél kérdésünkre elmondták, idén az emelt szinten érettségizők közül 24-en választottak Windows helyett Linuxot. A középszintű gyakorlati vizsgákról azonban a szaktárcának pontos számadata nincs, mivel ilyen esetben nem központilag, hanem a középiskolákban történik a szoftverválasztás. Egyébiránt a diákoknak február közepéig kellett jelezniük, hogy az informatikai érettségit milyen operációs rendszeren szeretnék abszolválni.

A nyílt forráskódú operációs rendszeren a kétszintű érettségi 2005-ös bevezetése óta vizsgázhatnak a diákok. A korábbi években azonban a nebulóknak sokkal nehezebb dolguk volt, mivel a vizsgához használt Linux-rendszer kiválasztása a helyi rendszergazdára, tanárra volt bízva.

Ez azért sem volt szerencsés, mert az egyes Linux-változatok (például Red Hat, SuSE, Debian stb.) nagyon eltérőek lehetnek, például a grafikus kezelőfelület, illetve a használható szoftverek köre disztribúciónként különbözhet .

Mindez azért nem mindegy, mert sok kiadás hasonlít egymáshoz, mondjuk egy Red Hathez szokott felhasználó, egy Debian Linuxszal nehezebben boldogulhat - ez kissé sarkos hasonlattal élve olyan, mintha valaki Windows Vistán gyakorolna az XP-s vizsgájára. A cikk elején említett diák is más fajta Linuxot használ otthon, mint az érettségin.

Idén már könnyebb volt

Idén először vizsgázhattak egységes rendszeren a Linuxot favorizáló érettségizők. Az OKÉV honlapjáról két különböző, magyar nyelvű szoftvercsomagot - az UHU-Linux Érettségi 2.0-t, illetve a SuliX Professional 4.1-et - lehet ingyenesen letölteni -az előbbit az emelt szinten vizsgázók közül 19-en, utóbbit 5-en választották platformul. Az operációs rendszereket CD-re írható képfájl formájában publikálták még tavaly szeptemberben annak érdekében, hogy az érettségizők megfelelően be tudják gyakorolni használatát.

Az érettségi-verziókat a fejlesztők az OKÉV igényei alapján állították össze, így minden olyan szoftvert megtalálható bennük, amire a vizsgafeladatok megoldásához szükség lehet. A vizsga-Linuxokban a tavaly szeptemberi publikálást követően csak néhány apróbb szoftverhibát orvosoltak, komolyabb verziófrissítés az érettségi-verziókon nem történt, nehogy a vizsgázókat megzavarja valamilyen új, vagy másképpen elérhető funkció.

Az vizsgán használható Linux-változatok összeállítását egyébként az is nehezíti, hogy az OKÉV igényei alapján telepítőjüknek egyetlen CD-re rá kell férniük. A lemezre az operációs rendszeren kívül minden egyéb programot - például irodai szoftvereket, programozási nyelveket - fel kell zsúfolni, így bizonyos alkalmazásokat ki kellett szelektálni. Windows esetén egy lemezen csak az alap operációs rendszer kap helyet, a többi szoftvert külön lemezekről telepítik.

Forrás: [origo]
Az UHU-Linux Érettségi 2.0

Sokan nem mernek Linuxon vizsgázni

A HUP.hu-n közzétett bejegyzésre közel kétszáz hozzászólás érkezet a linuxos közösségből. A reflektálók egy része egyetért a diák panaszával, mások azonban azt firtatják, miért nem valamelyik érettségis kiadással gyakorolt?

Több hozzászóló is bevallja, maga ugyan Linuxot használ, ám a tavalyi érettségit mégis Microsoft szoftveren tette le - egész egyszerűen azért, mert tartott attól, hogy valami nem, vagy nem a megszokott módon fog működni. A Windows-hoz a tanárok is jobban értenek, így ha valamilyen rendszerhiba jelentkezik, nem szükséges hosszan magyarázkodni, hogy az nem saját hibájuk miatt következett be - vélte több hozzászóló, illetve az általunk megkérdezett - igaz, már érettségizett linuxos szakember.

Az érettségis Linuxok összeállításával kapcsolatban egyébként az OKÉV kereste meg az UHU-Linuxot és a Sulixot készítő céget is, amelyek ingyen állították össze az informatikai vizsgákon használható szoftvercsomagokat. Az idei év tapasztalatai nyomán a két társaság várhatóan további egyeztetéseket folytat majd az OKÉV-vel, így várhatóan jövőre is készülnek külön verziók az informatikai érettségire. Az érettségi verziók választhatóságát túlzottan az idén egyik cég sem reklámozta, sokan ugyanis nem is tudtak létezésükről.