Villamosjegyet vehetnek a horvátok sms-ben

Vágólapra másolva!
Zágrábban villamos- és buszjegyet (metró még nincs) SMS-sel lehet majd fizetni májusban - adta hírül a Vecernji List című horvát napilap.
Vágólapra másolva!

A mobiltelefonos fizetési rendszert május 1-től tesztelik, és mindhárom horvát mobilszolgáltatón keresztül üzenet formájában lehet majd jegyet venni villamosra és autóbuszra. Ez az SMS-jegy nemcsak egy irányba szól, hanem át is lehet vele szállni és 90 percig érvényes, bármerre is megy az utazó. Srecko Krznaric, a ZET, azaz a horvát BKV szóvivője példaként elmondta, hogy ha valaki a Crnomerec nevű külső városrészből be akar jönni a belvárosba, a Jelacic téren ki akar ülni egy teraszra és inna is valamit, nyugodtan megteheti és utána visszamehet, s mindez csak 8 kunájába (266 forint) kerül mobilon.

A közlekedési vállalat embere azt is elmondta, hogy a mobilba egy szám beütésével akár négytagú családnak is lehet jegyet venni. A legmodernebb jegyvásárlási módszert a zágrábi vállalat a napokban kezdi népszerűsíteni a járműveken, kioszkokban, villamos- és buszmegállókban kiragasztott, mintegy 20 ezer matricán. A bliccelők kiszűrésére a videókamerákat is bevetik, de erről nem volt hajlandó beszélni a ZET szóvivője. Zágrábnak több mint egymillió lakosa van.