Kerékpárt kapnak a Google dolgozói

Vágólapra másolva!
A cég szeretné, ha dolgozói környezetbarát közlekedési eszközzel járnának munkába, ezért ajándék biciklikkel látja el őket.
Vágólapra másolva!

"Itt a tavasz, a parkok virágba borultak és a Google dolgozói úgy döntöttek, hogy biciklire pattannak" - áll az internetes keresőcég hangzatos közleményében. Valójában nem biztos, hogy ezek után mindannyian kerékpározni fognak, de a lehetőség adott, legalábbis az európai, közel-keleti és afrikai régiókban dolgozó Google-alkalmazottak számára, akik most ajándékba kapnak egy kerékpárt a vállalattól.

Bringák minden igényhez

A Google-bicajok ötlete Holger Mexer, "az első német Googler" fejéből pattant ki, és tegnap mutatták be az első darabokat a londoni St. James parkban. A céges logóval ellátott, fehér kerékpárokat a Raleigh Europe gyártja, és többféle kivitelben is elérhetők, így van belőlük női- és férfi túrabicikli, valamint városi és összecsukható kétkerekű is. A vállalat hozzájuk illő kiegészítőkkel, így bukósisakokkal, láthatósági mellényekkel, lámpákkal és biztonsági zárakkal is ellátja a dolgozókat.

"Ezek a csodás kerékpárok hozzájárulnak ahhoz, hogy az európai, közel-keleti és afrikai térség Google dolgozói fittek és egészségesek legyenek, jobban megismerjék a városukat, és csökkentsék a káros környezeti hatásokat, amelyek a munkába való közlekedéssel járnak"- mondta Liane Hornsey, a Google Európa, Közel-Kelet és Afrika térségéért felelős emberi erőforrás igazgatója az akcióval kapcsolatban.

Magyarországra is jön Google-kerékpár

Mint megtudtuk, hamarosan Budapesten is feltűnhet egy Google-színekben pompázó kerékpár: Peresztegi Zoltán, a cég hazai képviseletének vezetője ugyanis szívesen él majd az anyacég által felajánlott lehetőséggel. "Az irodánk a belvárosban kerül hamarosan kialakításra, így a külvárosból kellemes idő esetén akár az autónál gyorsabban fogok tudni beérni a munkahelyemre" - árulta el kérdésünkre a cégvezető, akit kerékpárút ugyan nem segít majd a feladat végrehajtásában, de az irodaház garázsában legalább biztos helyen tudhatja majd a kétkerekűt.

Peresztegi úr válaszából az is kiderült, hogy a Google-nál honos öltözködési szabályok is segítik a környezetbarát közlekedést: "Csak hobbi szinten kerékpározom, munkába eddig nem jártam biciklivel. Ennek egyik oka például a kötelező öltözködési kódex, hiszen öltönyben, nyakkendőben elég problémás a kerékpározás. A Google ebben is más: nincs öltözködési kódex, hiszen elveink szerint nem kell öltönyben lenni ahhoz, hogy komoly dolgokról tudjunk dönteni."