Dimenzióugrás a papírból kivágott Marióval

A Nintendo piros kezeslábasba bújtatott akcióhőse visszatér, hogy egy nagyon bizarr mesevilágban játszódó epizódban szórakoztassa a konzolos közönséget, két- és három dimenzióban egyaránt. Kipróbáltuk Wii-re írt ügyességi-kalandjátékot, a Super Paper Mariót.

A Nintendo nem is igazából Nintendo Super Mario nélkül: a bajuszos vízvezeték-szerelő másfél évtizede még a televízióban is bemutatkozott nálunk - emlékeznek még a Elektor Kalandorra? -, és a vállalkozó kedvű játékosok ország-világ előtt ugrálhattak a figurával a platformokon. A konzolrajongóknak persze nem itt kellett bemutatni, miről van szó, hiszen ez a világ egyik legismertebb játéksorozata.

A tavaly debütált Nintendo Wii játékkonzolra pedig még nem készült Super Mario, a cég csak mostanra pótolta be a lemaradást. A szoftver viszont egyelőre még csak Amerikában jelent meg, ezért egy adapterrel használható tengeren túli készüléken próbáltuk ki: az európai premier őszig várat magára. Ahogy a Wii legnagyobb újítása a mozgásérzékelős kontroller volt, úgy a Mario-sorozat legújabb tagja, a Super Paper Mario sem maradhatott jelentős újdonság nélkül. Az első epizód még kétdimenziós volt, ezt később 3D-s verziók követték, a legújabb epizód viszont mindkét játéktípust egyesíti magában egy újszerű megoldással.

Pörgés a dimenziók között

Super Marióval itt is nagyjából ugyanazt kell csinálni, mint az előző részekben: az elrabolt Barack Hercegnőt (Princess Peach) kell kiszabadítani, mégpedig úgy, hogy egyik platformról másikra, és az ellenfelek fejére ugrálunk, közben összegyűjtünk minél több aranypénzt (coint), és felszedünk minden extrát, valamint megfejtjük az egyes pályákon a továbbjutás módját.

Ám itt jön a csavar, mégpedig a térbeli. A játékban ugyanis a kontroller egyik gombjának megnyomására 90 fokban elfordul a pálya, ahol térben mozoghatunk előre-hátra, valamint oldalra. A térbeli nézetet pedig igen gyakran használnunk is kell, mivel csak így deríthetünk fel bizonyos elrejtett átjárókat, amelyek oldalról nézve nem látszanak, és elengedhetetlenek a továbbjutáshoz. Emellett extra ellenfeleket - plusz pont -, extra tárgyakat, titkos pályákat is találhatunk így, de előfordulhat, hogy egész egyszerűen a terepakadályokat, vagy a különösen otromba, de teljesen lapos, 2D-s ellenfeleket kell kikerülnünk a térbeli nézetben.

Pusztulás fenyegeti a papírvilágot

Így kell tartani a kontrollert

Innen származik a játék címe is: a Super Paper Mario arra utal, hogy egy alapvetően két dimenziós, lapos papírfigurákkal benépesített világban kell trükkös csatát vívnunk a piros kezeslábasba bújtatott hősünkkel. A játék története is erre utal, mivel a főellenség (Count Bleck) nem egyszerűen Mario barátait rabolta el, hanem az egész univerzumot megsemmisüléssel fenyegetik az általa létrehozott dimenziólyukak. Ezeket a veszélyes papírlap-közi nyílásokat pedig úgy kell befoltoznunk, hogy "tiszta szíveket" gyűjtünk be minden egyes pályán, amelyek elejét veszik a gonosz pusztításának - de persze a pálya végi főellenségekkel is meg kell küzdenünk.

Mariót két szövetségese is segíti a küzdelemben: állandó kalauza egy színes, vektoros pillangó, amely bármikor előhúzható lexikonként működik. A játékban ugyanis a Wiimote vezérlőt két kézzel, oldalra billentve kell tartani, és a gombok nyomkodásával irányítjuk a figurát ugyanúgy, mintha hagyományos kontrollerünk lenne.

Kiruccanás a térbe

Ha viszont a vezérlőt a tévé képernyője felé fordítjuk, a játék megáll, és egy reflektor fényköre világítja be azt, amellyel a pályán található elemekre célozva segítőnk elmondja, mit érdemes tudni róla - segítséget adva ezzel a továbbjutáshoz. A vektorlepke ráadásul olyan dolgokat is lát, amiket mi nem, például rejtett ajtókat is megmutat - és folyamatos tippekkel is segíti az előrejutást. Egy másik, ideiglenes partner kicsit később csatlakozik be: ő egy lebegő pixelkéz, amely megsokszorozza Mario erejét, és segítségével nagyobb tárgyakat, ellenfeleket is felvehet, és eldobhat. A kontrollerrel menet közben is trükközni kell néha, például a rázogatásával lehet igénybe venni bizonyos speciális képességeket.

Csak ne hablatyolnának annyit

Mint az a fentiekből is kiderül, a legújabb Super Mario nem egyszerűen ügyességi játék lesz, hanem logikai és kalandjáték-elemeket is szőttek bele. A szándékosan leegyszerűsített grafikai lehetőségekhez képest változatos pályák, a nehéz harcok, a menet közben megvásárolható és begyűjthető tárgyak, valamint a folyamatos keresgélés érdekessé teszi a játékot, viszont a történetmesélés módja sokat ront a játékélményen.

Retrós pixelhős

A mesefigurák ugyanis végeérhetetlenül hosszúra nyújtott szöveges párbeszédekben kommunikálnak velünk, amit gombnyomással kell lapoznunk: a felpattanó szövegbuborékok áradata viszont a beléjük fűzött gyengécske poénok ellenére - vagy éppen azért is - nagyon idegesítő. Szégyen vagy sem, mi már a játék elején belefáradtunk, hogy az egyébként rettenetesen elnyújtott előjáték szövegeit végigolvassuk, így bizonyára sok részletről maradtunk le a sztorival kapcsolatban, és a köztes átvezető filmeknél is elnyomkodtuk a párbeszédeket.

Játék közben is gyakran előfordul, hogy le kell állnunk csacsogni egyik-másik szereplővel, és még a Paper Mario világát benépesítő, a pályákon lézengő nem játékos karakterek legtöbbjével is szóba lehet elegyedni. Így bizony nagyon fárasztó tud lenni a fontos információk megszerzése, és velünk is előfordult, hogy a türelmetlenkedés után ismét végig kellett pörgetnünk a leszavazott diskurzust.

3D-ben nem laposodik el a játékmenet

Egészében viszont nem rossz a dolog: a direkt gagyira vett grafika és a bárgyú történet atmoszférája nagyon jól idézi a korábbi Super Mariókat, és hiába fáradtunk bele időnként a dologba, rendszeresen újra felvettük a kontrollert, és vittük kicsit tovább a játékot, mert kíváncsiak voltunk, milyen ötleteket dobtak még be a fejlesztők. A kalandjáték-részt lehet, hogy egy kicsit jobb lett volna leegyszerűsíteni, de a nézetváltás lehetősége és a részben ehhez kapcsolódó trükkös feladványok nagyon feldobják a játékot.

A rajongók minden bizonnyal azokat a poénokat is nagyra értékelik majd, amikor egyik-másik jelenetben Mario óriásira nő, és hatalmas pixelfigura válik belőle, vagy amikor a többi főszereplő figurájának bőrébe bújhatnak bele.