Önvédelmi gyerekmobil Japánból

Vágólapra másolva!
A japán NTT DoCoMo kifejezetten gyerekeknek szánt, tarka, és vízálló mobiltelefont dob piacra hamarosan: a készülék hangos pánikgombbal és beépített nyomkövetővel rendelkezik, utóbbi révén a szülők megnézhetik, hol tartózkodik csemetéjük.
Vágólapra másolva!

A szigetország legnagyobb mobilszolgáltatója december 20-tól kezdi árusítani a helyi hálózatokon működőképes, a Fujitsu által gyártott FOMA F801i készüléket, amelynek nagy gombjait és színeit kifejezetten gyerekek számára alakították ki. A 3G-s készülék nem csak narancssárga színével tűnik ki a hagyományos mobilok közül, akár azt is elviseli, ha vízbe ejtik - igaz, csak egy méteres távolságig, legfeljebb fél órán át.

Pánikgombbal szerelik fel

Extra biztonsági funkciókkal is felvértezték a készüléket: vészhelyzetben például pánikfunkciót lehet aktiválni rajta, ekkor száz decibeles hangjelzést bocsát ki, nagy teljesítményű világító diódájával pedig a közelben tartózkodó emberek által is jól látható fényt bocsát ki.

Emellett azt is beállíthatják a szülők, hogy a telefon ilyen esetben az ő készülékeikre is küldjön riasztást, amelyben a pánikgomb lenyomásának helyszínének paramétereit is továbbítja az eszköz - ha előfizettek az ehhez szükséges szolgáltatásra. A szirénázós riasztás mellett diszkrét vészjelzésre is lehetőség van egy gombnyomással. A készülékbe egy olyan funkciót is beépítették, ami a telefon kikapcsolása esetén néhány percen belül újra aktiválja a mobilt, és továbbítja a tartózkodási hely koordinátáit a szülőknek. Deaktiválni nem is olyan egyszerű: az akkumulátor eltávolításához csavarhúzó is szükséges.

Jelez, ha elveszítik

Egy csuklón viselhető távirányító is található az alapcsomagban, ez akkor jöhet jól, ha a gyermek elhagyná a készüléket, vagy elvennék tőle: ha ugyanis a mobil a "karperectől" tíz méternél nagyobb távolságba kerül, a mobil zárolja magát. Az elvesztett mobil megkeresésében is segít a karperec, rezgéssel jelzi a gyereknek, ha a telefonja tíz méteren belül található. Ha viszont öt percnél hosszabb időre, hatótávon kívülre kerül a készülék, e-mailben küld figyelmeztetést a szülőknek.

Éljelre letiltja az internetet

Annak érdekében, hogy a gyerekek éjjel az ágyban sutyiban ne mobilinternetezzenek, a mobilon beállítható, hogy ezt a funkciót este tíz és reggel hat óra között ne lehessen használni. Alapesetben egyébként a DoCoMo gyerekeknek kialakított oldalát hozza be a készülék, a szexoldalakat pedig eleve blokkolja. Egyelőre nincs tervbe véve, hogy a mobilt Japánon kívüli verzióban is árusítsák.