Az év elején az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a BSA (Business Software Alliance) nemzetközi jogvédő szervezet együttműködési szerződést írt alá. Az együttműködés keretén belül a BSA célja, hogy a következő 3-4 évben a magyarországi illegális szoftverhasználat arányát a jelenlegi 42 százalékról az Európai Uniós 36 százalékos átlagra csökkentsék, az APEH pedig az illegális szoftverhasználattal kapcsolatos adóelkerülő tevékenységeket felderítse - áll a két társaság közleményében.
Riválisok és exkollégák jelentenek
A BSA forródrótjára érkező bejelentések zöme versenytársaktól érkezik, emellett korábban elbocsátott alkalmazottak is szerepelnek a bejelentők között, akik korábbi munkahelyük szoftvergazdálkodásának anomáliáit sérelmezik.
A BSA felmérése szerint egyébként magyarországi vállalkozások túlnyomó többsége még mindig nincs tisztában az illegális szoftverek használatával járó jogi, pénzügyi és biztonsági kockázatokkal, illetve a licencek nyilvántartásának kötelezettségével.A cégektől bekért szoftvernyilvántartások alig 0,5 százaléka felel meg a BSA által ajánlott és az APEH által véleményezett ajánlásnak, illetve a szerzői jogi törvényeknek, ezért a jogvédő szervezet novembertől széleskörű tájékoztató kampányt indít.