Dolhai Attila: a net a világ nyolcadik csodája

Vágólapra másolva!
Dolhai Attila vitathatatlanul az ország vezető musicalszínésze, nem véletlen, hogy a fiatal művészt a közönség 2004-ben és 2006-ban is Súgó Csiga-díjjal jutalmazta, a szakma elismeréseként 2005-ben pedig a legtehetségesebb pályakezdőnek járó Marshall-bot-díjat vehette át. A közelmúltban, az Év felfedezettje kategóriában kapta meg, a Magyar Rádió által alapított eMeRTon-díjat. Noha a művész igazi régi vágású úriember, az internetet a világ nyolcadik csodájának tartja. Kíváncsiak voltunk arra, hogy egy híres színész-énekes hogyan látja a modern technika szerepét a kultúrában, a zenében, életében.
Vágólapra másolva!

- Mindenekelőtt beszéljünk egy kicsit rólad, hiszen most jelent meg a 12 új dalt tartalmazó vadonatúj albumot, amely a népszerű crossover stílusban készült, ötvözve a klasszikus zenét a popzenével. Mint friss lemezes előadó, hogyan vélekedsz az internetes letöltésekről?

- A CD-hamisítások, és az illegális letöltések ellen sajnos szélmalomharcot vív a zenésztársadalom. Lehet hadakozni az idők végtelenségéig, bár azt gondolom, hogy megfizethető árú lemezek iránt van igény és kereslet. Az én CD-m ára sem az egekben keresendő. Nyilván vannak háztartások, ahol néhány ezer forint hatalmas kiadásnak számít, de úgy vélem, hogy ezek a családok nem mind rendelkeznek internetes hozzáférhetőséggel és tudással. Manapság, ha valaki elmegy vacsorázni, vagy borozni, olyan számok jönnek ki a cehhen, amihez képest egy lemez ára semmiség. Aki segíteni akarja a művészetet, támogatni akarja kedvenc művészét, nyilván tiszteletben tartja annak munkásságát, és az eredeti alkotását vásárolja. Mindemellett - bár nagyon ilyen kevés ilyesmi létezik - akad, ami az interneten sem hozzáférhető.

- Mégis milyen a viszonyod az internettel?

- Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb találmánya, a világ nyolcadik csodája az internet. Hihetetlen fontos része lett az életünknek. Sokat könnyít számtalan területen, a stúdiómunkálatokat el sem tudnám képzelni nélküle. Jómagam ugyan nem vagyok a chatelés híve, de nagyon jó dolognak tartom, hogy fórumokon is tájékozódhat az ember, így az amúgy több órás utánajárás szükségtelenné válik.

- A lemezed dalszövegeit te fordítottad magyarra, ami nagy kihívás, és sok időt igényel a munkaasztal mellett. Általában az íróasztal mellől netezel, vagy bárhol, ahol rád jön az ihlet?

- Gyakran előfordul velem, hogy nagyon hiányzik egy laptop, internet-eléréssel, mert akkor akár út közben is elintézhetném három perc alatt a felmerülő problémák nagy részét. Erre átmenetileg jók az internet-kávézók. Ám az erdő szélére nem vinném magammal, mert megtörik a saját romantikám. Alapelvem, hogy bizonyos dolgokat meg kell szabni, mindennek megvan a maga helye. Ha dolgozom, dolgozom, ha a privát életemet élem, csak akkor telefonálok vagy ülök internet elé, ha szükségem van rá. Bár nem kétlem, több barátság fenntartásában is nagy szerepe van a webnek.

- Ezek szerint szórakozásra nem használod?

- Az információcserében nélkülözhetetlen szerepet tulajdonítok a netnek. Egy művész számára nagyon fontos, hogy ezen a csatornán is megszólíthassa közönségét. Ma már szinte minden alkotónak van saját honlapja, ahol mindent meg lehet róla tudni, az információszerzés mellett pedig az általa előállított produktum ráadásul megrendelhető és megvásárolható.

- Fontos tehát, hogy egy művész a világhálón is ápolja kapcsolatait?

- Igen, nagyon fontosnak tartom, hiszen én is ezen keresztül kapom a legtöbb rajongói visszajelzést. Ha jut rá időm, mindenkinek válaszolok.

- Blogolni is szoktál?

- Nem, mert rendszerességet és időt igényel. Meg egy kicsit őrültnek is kell lenni, hogy az ember online naplót vezessen...