Kínában is lehet majd mobilozni a levegőben

Vágólapra másolva!
A Shenzhen Airlines kínai légitársaság lehet az első cég az országban, mely lehetővé teszi járatain a mobiltelefonálást és az internethozzáférést - az On Air céggel együttműködve.
Vágólapra másolva!

A repülőkön használatos kommunikációs eszközöket szállító svájci cég bejelentése szerint közel a megállapodás a kínai partnerrel. Az OnAir 2009-ig a Shenzhen összes járatát felszerelné infrastruktúrájával, és 2008-ban már három tesztjáraton bemutatnák a szolgáltatást a Beijingi Olimpiai Játékok idején.

A Shenzhen Airlines 14 éve szállít utasokat 130 kínai, koreai, malajziai, és japán úti célba. A társaság 7000 alkalmazottat foglalkoztat, és 2006-ban 7 millió utast szállított. Elképzelhető, mekkora örömet okoz OnAir-éknél, a szerződés létrejötte, mely eljuttatja a céget a kínai mobilpiacra, a világ legnagyobb piacára, hogy a helyi felhasználók igényeit kielégíthesse. Ilyen igények például, hogy az utasok (smartphone, PDAPhones vagy klasszikus mobiltelefonnal felszerelve) küldhessenek és fogathassanak SMS-eket, e-maileket vagy egyszerű telefonhívásokat.

Felmerül közben a kérdés: a szűk utastérben hosszú órákra összezsúfolt utasok mennyire örülnek majd meg szomszédjuk kedvenc csengőhangjának. Talán a CSR csipgyártó cég automatikus riasztórendszere jelenthet megoldást a problémára.