Bemutatták az Armani-mobilt

Vágólapra másolva!
Az ismert divattervező nevével fémjelzett készülék hitelkártya nagyságú, és az iPhone-hoz hasonlóan érintőképernyővel operáló luxusmodell lesz, melyet a Samsung gyárt majd, és novemberben kerül amjd a boltokba.
Vágólapra másolva!

Az új készüléket a divatdiktátor személyesen mutatta be Milánóban 2008-as tavaszi-nyári női divatbemutatója előtt. A Giorgo Armani - Samsung típusjelzésű készülék előlapját a 6,6 centiméteres érintőképernyő fedi le, a menürendszer és a funkciók mindegyike ezen keresztül érhető el, egyedül a hívásindító és megszakító számára helyeztek el hagyományos billentyűket.

A cégek közlése szerint az Armani-mobil nagyjából akkora lesz mint egy hitelkártya, s vastagsága sem lesz több 10,5 mm-nél, a mérlegen pedig 85 grammot nyom. A készüléket 3 megapixeles fényképezővel, Bluetoothszal, microSD-memóriabővítéssel látják el, lejátssza majd az ismertebb formátumú video- és zenefájlokat is. Internetböngészésre és levelezésre ugyancsak képes lesz a divatos készülék, bár az iPhone-hoz hasonlóan csak a lassabb EDGE adatátvitelt támogatja, viszont az Apple-mobillal eltérően wifizni nem lehet majd vele.

Giorgio Armani egy bőrből készült telefontartót is tervezett a készülék biztonságos tárolásához, ez ugyancsak az alapcsomag részét képezi majd. A mobiltelefon minden bizonnyal nem lesz olcsó, bár várható árát egyelőre nem közölték a cégek, csupán azt, hogy a divatház boltjaiban fogják árusítani azt. A Samsung és az Armani azt is közölte, hogy a luxuskategóriás mobil a cégek közötti együttműködésnek csak az első eredménye, a későbbiekben hordozható és háztartási elektronikai eszközöket is piacra kívánnak dobni az Armani-márkanevek alatt.