Hackerek betörtek a Pentagon szerverére

Vágólapra másolva!
Ismeretlen hackerek valóban behatoltak a Pentagon szerverére és hetekre lebénították Robert Gates amerikai védelmi miniszter levelező rendszerét - közölte egy brit lapértesülésre reagálva kedden a washingtoni minisztérium.
Vágólapra másolva!

Az internetes betörők a miniszter irodájában hozzáfértek egy nem titkosított levelező rendszerhez - mondta Bryan Whitman szóvivő a Financial Times azon közlésével kapcsolatban, miszerint a kínai hadsereg hackerei júniusban betörtek a Pentagon rendszerébe, adatokat másoltak ki onnan, és a betörés miatt a rendszer megbénult. A szóvivő ahhoz az értesüléshez nem volt hajlandó megjegyzést fűzni, hogy a kínai hadsereg áll-e az internetes támadás hátterében.

Nem okoztak fennakadást

A brit gazdasági és politikai lap aktív és már nem aktív amerikai tisztségviselőkre hivatkozva azt közölte, hogy a betörés júniusban történt, a Pentagon szóvivője kedden késő tavaszi akcióról beszélt. Mint mondta, a nem titkos e-mail rendszer működését három hétig nem tudták teljesen helyreállítani.

Whitman ugyanakkor hangsúlyozta: a betörés egy pillanatig sem veszélyeztette a Pentagon titkos hálózatának működését."Nem volt fennakadás a védelmi programokban vagy egyéb káros kihatás a minisztérium folyó ügyeire (...) minden előzetes óvintézkedés megtörtént és a rendszer működése helyreállt" - közölte a szóvivő, aki további részleteket nem közölt és a hackerek kilétéről sem mondott részleteket.

Kína tagad, de a britek is gyanakodnak

Kína visszautasította a hadserege által felbérelt internetes kalózok betöréséről szóló lapjelentést; Peking szerint az ilyen vádaskodás hidegháborús gondolkodásmódot tükröz.

Időközben azonban Nagy-Britanniában is kínai számítógépes kalózoknak tulajdonítanak egy támadást: a The Guardian szerint a brit kormányzat legfontosabb számítógép-hálózataiba, a parlament és a külügyminisztérium informatikai rendszerébe törtek be kínai számítógépes kalózok, amit a napilap meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva adott közzé.

Forrásmegjelölés nélkül pedig azt írta lap, hogy a hackerek egy része a kínai hadsereghez tartozik. A brit kormány eddig nem volt hajlandó kommentárt fűzni az értesülésekhez.