Hétfőn jelenthetik be az iPhone-t a briteknél

Vágólapra másolva!
A Vodafone, a T-Mobile és a Carphone Warehouse hozza majd az Apple mobiltelefonját az Egyesült Királyságba, amit az érintettek már hétfőn bejelentenek - adta hírül egy brit portál.
Vágólapra másolva!

A Newswireless.net az egyezségről kiszivárgott információkra hivatkozva adat hírül az iPhone első európai megjelentetésének hírét. A szájtot működtető Guy Kewney ráadásul azt írta, hogy az Egyesült Királyságban már egy feljavított, 3G-s Apple-mobilt dobnak majd piacra.

Ez azonban kevésbé valószínű: az Apple részéről értelmetlen lépés lenne a pénteki amerikai premiert követően egy módosított változatot Európába hozni, a cég pedig korábban úgy nyilatkozott, hogy a 3G-s technológia kiforratlansága miatt maradtak az EDGE-nél. A gyártó szerint a 3G-s chipek túl nagyok, nem eléggé integráltak és sokat is fogyasztanak, ezért inkább wifi-csatlakozóval egészítették ki az EDGE-et, ami az e-mailezéshez egyébként is elég.

Az áráról még nincs hír

Az iPhone-t forgalmazó AT & T egyébként valószínűleg éppen a készülék megjelenése miatt gyorsított mobil adatátviteli hálózatán éppen most. A cég 40 kilobit/másodpercről 200 kilobit/másodpercre növelte az EDGE sebességét, aminek költségeit az iPhone-vásárlóktól beszedett adatforgalmi díjak minden bizonnyal fedeznek is majd.

A Newswireless értesülései arra nem terjedtek ki, hogy mennyibe kerül majd az új készülék Európában. Az azonban biztos, hogy a hétfői ünnepélyes bejelentést követően pár hónapig még várni kell majd a forgalmazás megkezdésére. Az Apple a premierrel egy időben egyébként minden amerikai dolgozóját megajándékozza egy iPhone-nal.