A Boeing leállítja a légi netszolgáltatást

Vágólapra másolva!
Hat év fejlesztés után megszüntetik a Connexiont, mert nem volt elég nagy kereslet a légi szélessávra.
Vágólapra másolva!

A Boeing vezetése úgy döntött, leállítja a Connexiont, amely a légi utasoknak biztosított széles sávú internetelérést - adta hírül a BBC. A műholdas rendszert hat éven át fejlesztették, a szolgáltatást pedig két évvel ezelőtt indították el, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A cég elsősorban az amerikai légitársaságoknak szánta a szolgáltatást, de szeptember 11-ét követően az addig partner American, Delta és United légitársaságok kiszálltak a fejlesztésre létrehozott konzorciumból. A biztonsági szakemberek eleve tartottak tőle, hogy az utasszállító gépeken menet közben elérhető internet megnöveli a terrorveszélyt, de nem ez okozta a Connexion vesztét, hanem annak magas ára.

Az átlagos légi utasoknak ugyanis túl drága volt a Boeing net-szolgáltatásának tarifája, a légitársaságoknak pedig a kiépítés költsége volt sok, ezért többségük inkább az olcsóbb, bár kisebb adatátviteli sebességet biztosító, mobiltelefonos technológiára szavazott. Az európai cégek közül a SAS és a Lufthansa gépein volt elérhető a Connexion, amelyet a repülőgépgyártó júniusban még megpróbált eladni. A szolgáltatás megszüntetése még 320 millió dollárjába kerül a cégnek.