Frissítéssel javítható a HP melegedő fényképezője

Vágólapra másolva!
A Hewlett-Packard R707 típusjelzésű digitális fényképezői túlmelegedhetnek, s tüzet okozhatnak, ha hagyományos elemről működtetik. A probléma egy szoftverfrissítás telepítésével orvosolható.
Vágólapra másolva!

A vállalat közlése szerint az R707-es digitális fényképezők esetében az okozhat gondot, ha a készüléket nem akkumulátorról, hanem hagyományos ceruzaelemről működtetik, s eközben hálózati adapterhez, vagy dokkolóegységhez kapcsolják. A masina ugyanis ekkor túlmelegedhet, s akár tüzet is okozhat. A HP magyar leányvállalatának tájékoztatása szerint a probléma kizárólag az USA-ban kapható Duracell CP-1-es típusú elemeivel jelentkezett.

A társaság beszámolója szerint világszerte mindössze egy esetben okozott tüzet a fényképezőgép, személyi sérülés nem történt. A problémát a HP honlapjáról ingyenesen letölthető szoftverfrissítéssel is orvosolni lehet, melyet a PC-n keresztül lehet a digitális kamerára telepíteni. A HP honlapján arra hívja fel a tulajdonosok figyelmét, hogy mindenképpen telepítsék a frissítést, még abban az esetben is, ha mindig akkumulátorral, s nem egyszer használatos elemmel használják fényképezőjüket.

A News.com beszámolója szerint a HP Photosmart R707-es típusból a HP világszerte mintegy 680 ezer darabot értékesített, ebből 224 ezer darab az Egyesült Államokban talált gazdára. Az informatikai híroldal értesülései szerint tavaly novemberben a Nikon cég egyes fényképezőivel akadtak hasonló problémák: akkor hibás lítium-ion akkumulátorok melegedtek túl és olvadtak meg - a japán cégnek több mint 700 ezer darab hibás akkumulátort kelllett kicserélnie.

A Photosmart 707-es típust a vállalat még 2004-ben mutatta be: az öt megapixeles digitális fényképezőt fémházba szerelték, optikája háromszoros optikai zoomot kínál, a képeket és a videókat pedig SD és MMC memóriakártyára menti le. A típus érdekessége, hogy megtalálható benne az Adaptive Lighting nevű szoftveres technológia, amely a képen lévő nagy kontrasztkülönbségeket hivatott megszüntetni.