Tavasszal érkeznek az első filmek az új DVD-n

Vágólapra másolva!
A Sony Pictures kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államokban május 23-án kezdi meg árusítani első kék lézeres, Blu-ray lemezeket használó DVD-lejátszóit, s ekkor jelennek meg az első nagy felbontású filmek is az új generációs adathordozón.
Vágólapra másolva!

A japán cég korábbi bejelentése szerint a május végén Blu-ray lemezen debütáló, jobb kép-, és hangminőségű filmek 15-20 százalékkal fognak többe kerülni a hagyományos DVD-n kiadott társaiknál az USA-ban. Május 23-án nyolc filmet adnak ki az új generációs lemezen, az első felhozatalban többek közt az Ötven első randi, az Ötödik elem, a Hitch, illetve A repülő tőrök klánja lesz megtalálható, ezek megjelenését június közepén újabb nyolc film követi majd.

Az első Blu-ray lemezen kiadott filmek piacra dobásával egyidőben az új generációs DVD-k lejátszására alkalmas eszközök is a boltokba kerülnek. A Reuters hírügynökség értesülései szerint elsőként a Samsung kínálatában lesznek elérhetők Blu-ray-képes lejátszók, de a későbbiekben a Pioneer is megjelenik ilyen eszközökkel a piacon. A Sony első kék lézeres lejátszója a vállalat új generációs játékgépe, a Playstation 3 lesz: a napokban a Sony egyik vezetője egy japán lapnak elismerte, lehetséges, hogy a konzol megjelentetését a jövő évre halasztják, mivel problémák adódtak a konzolba kerülő Blu-ray-meghajtó sorozatgyártásával.

Várhatóan még a Blu-ray lemezek premierje előtt a boltok polcaira kerülnek a Blu-ray fő vetélytársának tekinthető, HD DVD szabványú lemezek, s az azzal kompatibilis lejátszók. A japán Toshiba által kifejlesztett, rivális nagy felbontású DVD-k árusítása a tervek szerint márciusban megkezdődhet - értesült a Reuters. Az új generációs lemezek lejátszására képes eszközök 5-800 dolláros, azaz 100-170 ezer forint körüli áron lesznek kaphatók.