Ez nem csak egy monitor, ez egy számítógép

Vágólapra másolva!
Kipróbáltuk az Apple cég legújabb, már Intel processzorral szerelt iMac számítógépét. A dizájnos, hófehér masina képességeit egy tajvani gyártású, fekete színben pompázó LCD PC-vel vetettük össze.
Vágólapra másolva!

Az Apple iMacje a legszebb számítógép, amit kapni lehet. A méretes, monitorral egybeépített gép - vagy inkább számítógéppel egybeépített monitor - az íróasztal vagy a nappali díszének is beillik. A dizájn sokakat megtévesztett: aki elsőre látta a modellt, mind megjegyezte, milyen szép moniturunk van, míg fel nem világosítottuk róla, hogy ez egy komplett asztali számítógép.

A minimalista dizájn hatásosságát csak fokozza, hogy minden csatlakozót a gép hátulján rejtettek el a tervezők, a házat pedig elöl egy plexiréteg is borítja: ennek átlátszó pereme szemből is láthatóvá teszi a kijelző jobb oldalán elhelyezett DVD-meghajtót. Az egész gép elegáns és finom kidolgozású, ergonómiája pedig tökéletes. Bár a billentyűzet nekünk elsőre keménynek tűnt, a PC-s egerekhez szokott kéznek viszont több idő kell, hogy a Mighty Mouse-hoz (a gyártó első többgombos) egeréhez hozzászokjon. Kellemes apróság a gép beépített iSight kamerája, amelynek segítségével egyszerűen és villámgyorsan lehet portrékat készíteni vagy videotelefonálni az interneten keresztül.

Mi a nagyobb, 20 hüvelykes kijelzővel ellátott modellt próbálhattuk ki: előtte ülve a felhasználó teljes látómezejét betölti a kristálytiszta, oldalról is jól látható kép. A kisebb, 17 collos modellnél is nagyon jól esik a szemnek szélesvásznú képarány, de miután az ember egy ekkora kijelző előtt tölthetett egy kis időt, tapasztalatunk szerint már nem nagyon szeretne kisebbet. A hatalmas kijelző teljesen új dimenzióba helyezi a számítógépezést, és akár LCD-televízió helyett is jó opció - lenne, ha kapott volna beépített tévétunert. Ezt az alkatrészt azonban csak külön lehet megvásárolni a Macekhez: a hazai Apple Center kínálatában 50 illetve 100 ezer forintos ár körüli modellek szerepelnek. A gép a beépített hangszórókkal kicsit dobozhangon szól, de akár 5.1-es hangrendszerű házimozi-szettet is lehet kötni rá.

Melyik gép indul gyorsabban?

Nézze meg videónkat!

A multimédiás funkciók élvezetét fokozza, hogy a gép hihetetlenül halk: a tesztelés során egyedül a DVD-lejátszóból tudtunk kicsalni hallható zajt, illetve egyszer-egyszer ciripeléshez hasonló, azonosíthatatlan eredetű zörejekre lettünk figyelmesek. Mindezeket leszámítva a gép csendben dolgozik - cserébe hátul melegszik is rendesen, ennek köszönhetően az új számítógépek műanyagos-szilíciumos illata lengte be hosszabb használat után.

Debütál az Intel-processzor

Az iMac az első olyan Apple számítógép, amelyben a korábbi IBM PowerPC helyett már a kétmagos Intel Core Duo processzor lakozik. Az előző G5-ös lapkával széria névleg ugyan gyorsabb volt (a G5-ös 2,1 gigahertzes órajele után az Intel "csak" 2 gigahertzes), az új lapka kétmagos architektúrája jóval erősebb elődjénél. Az átállás csak azért okozhat - időlegesen - problémát felhasználóknak, mert meg kell várniuk az inteles géphez optimalizált szoftvereket.

Forrás: [origo]
Akcióban az iSight kamera

A használat kényelmét fokozza a rendkívül gyors indulás: mint mellékelt videónkon is látszik, a gép nagyon gyorsan áll használható állapotba a Power gomb megnyomása után. A gyári adat 25 másodperc, amit az indítás után automatikusan betöltődő programokkal telepakolva sem lépett túl jelentősen (nem úgy, mint egy "fáradtabb", azaz jópár telepített szoftvert tartalmazó Windows). A Mac OS X operációs rendszer felülete pedig tényleg káprázatos képet nyújt, főleg a Windowshoz szokott szemnek: ugyan a hatáskeltésen kívül semmi értelme, de a készítők egy sor vizuális effekttel dobták fel az operácós rendszert. A dock (a tálca maces megfelelője) ikonjai megnőnek az egérkurzor alatt, a lekicsinyített ablakok pedig nem egyszerűen eltűnnek, hanem lefolynak a képről.

Multimédia távirányítással

Nézze meg videónkat!

A tesztelésre kapott masinára angol nyelvű operációs rendszert telepítettek: a Mac OS X sajátosságának köszönhetően ezt néhány megabájtos fájl letöltésével egyszerűen, mindenféle újratelepítgetés nélkül magyarítani lehetett volna. Sajnos nem volt szerencsénk, a hazai Apple honlap átalakítása miatt a nyelvi állományt nem lehetett letölteni.

Nem rutinos Mac-használóként eleinte meggyűlt a bajunk a géphez adott magyar billentyűzettel is. Bár a tasztatúrán minden ékezetes karaktert feltüntettek, a speciális karakterek (például a ) nem kerültek rá a gombokra, így ezeket csak hosszas próbálkozás után lehet megtalálni.

Forrás: [origo]
A szokatlan billentyűzet

Távirányító: extra kényelem, hiányosságokkal

Almásdoboz a monitor mellé

Kipróbáltuk a Mac Minit is.

Az iMac leglátványosabb szoftvere a Front Row, a távirányítóval vezérelhető univerzális médialejátszó, amely a gépen található zene- kép- és videofájlokat és DVD-ket tudja lejátszani. Igazából ez a szoftver ad értelmet a géphez mellékelt távirányítónak, és emeli egy multimédiás szórakoztatóközpont rangjára az iMacet. Tapasztalnunk kellett viszont, hogy nem működik tökéletesen: a lejátszási lista összeállításakor hajlamos volt kiszámíthatatlanul sokáig várakoztatni minket, és egy idő után a mozifájlokkal többé nem boldogult többé - ha ezt az opciót nyitottuk meg, egyszerűen kilépett. Az alkalmazás csak az OS X-szel együtt telepített lejátszókat használja, és bár a gép hangerejét bármikor szabályozhatjuk a távirányítóval, más lejátszóprogramot (egyelőre?) nem lehet vezérelni vele.

Az Apple-életérzést meg kell fizetni

További független fejlesztésű lejátszók telepítésére pedig szüksége lesz a modell vásárlóinak, főleg, ha korábban windowsos PC-t használtak. A géphez adott Quicktme - amely csak egy korlátozott tudású próbaverzió - ugyanis nem boldogul például DivX- és vagy Windows Media fájlokkal. Az egyszeri felhasználónak ilyen ügyben tehát célszerű szétnéznie külön- böző maces fórumokon, és a közösség tanácsai alapján saját kezűleg összeszedni a szükséges alkalmazásokat: mi sikerrel vetettük be a VLC Player-t és a Windows Media Player Mac-re írt változatát, de például a Flip4mac cég Quicktime-ba beépülő moduljával is le lehet játszani a Windows Media formátumú állományokat. Az Apple-lejátszó ingyenes verziójának legnagyobb büntetése, hogy a Front Row-n kívül nem engedi teljes képernyősre kinagyítani a lejátszott filmet: ehhez meg kell venni a Pro változatot mintegy tízezer forintért.

Forrás: [origo]
Mágnes rögzíti a távirányítót

Az irodai szoftverek terén sem kényeztet el az iMac: a gépre telepítve csak az iWork 30 napos próbaverzióját szállítják, amelynek teljes ára 26 ezer forint - a maces szaklapok szerint viszont nem éri meg rá költeni, mivel egy korlátozott képességű szövegszerkesztő. A PC-s beidegződésekkel rendelkező felhasználó ennek tudatában az ingyenes OpenOffice után kapna, azt viszont csak az X11 grafikus alkalmazáskörnyezet telepítése után lehet használni az OS X-en, amely szerepel a géphez adott telepítőlemezen (bár ehhez a DVD-hez nekünk nem volt szerencsénk). A Windowson megszokott Microsoft Office legolcsóbb változata 42 ezer forint, és az átálláshoz talán ez a legjobb. Megnéztünk ugyanis pár bonyolultabb - képekkel, függőlegesre állított szövegmezőkkel, színes ábrákkal - ellátott dokumentumot, amelyeket az iWorkből exportáltunk .doc vagy .rtf formátumban, de ezeknek nem örültek volna windowsos gépen dolgozó partnereink, ha megkapják őket.

A kisebb multimédiás munkákhoz szükséges alkalmazások - kép- és videoszerkesztő, zenekészítő program - azonban megtalálhatók a gépen az iLife alkalmazáscsomag keretein belül. A szoftverek egyszerű, felhasználóbarát kezelőfelülettel rendelkeznek, és kis játszadozással elsajátítható működésük - ebben mutatkozik meg igazán az Apple erőssége. Ha tehát vásárlás után tesszük le a gépet az asztalra, az otthoni szórakozáshoz majdnem minden megvan rajta, a komolyabb munkához való szoftverek viszont kisebb beruházást vagy utánajárást igényelnek.

Forrás: [origo]
Az extra kényelmes meghajtó

Rosettával nem mindig szép az élet

A letölthető szoftverek telepítése egyébként nagyon egyszerű a Macen: rendszerint egy becsomagolt Disk Image állományt kapunk, amelyet megnyitva már csak a szoftver ikonját kell elhelyeznünk az alkalmazások között. Általában nincs szükség hosszas telepítésre, paraméterek megadására, és persze újraindítani sem kell a gépet. A szoftverválasztásnál azonban érdemes odafigyelni arra, hogy melyik alkalmazásnak van már Intel-processzorra optimalizált (Universal) változata. Ugyan a beépített, Rosetta névre keresztelt emulátorral az Intel-processzors iMac is gond nélkül futtatja a G5-ösre írt szoftverek zömét, az emuláció az összehasonlító sebességtesztek - valamint tapasztalataink - szerint is lelassítja a munkát.

Velünk tesztelt Kelt, a maces blogger

Akiknek volt már Mac a kezük alatt, és meglátják az új iMac-et, valószínűleg mind arra gondolnak: kell egy ilyen! Gyönyörű kép, gyors processzor és a persze OS X. Hogy az új felhasználók eligazodnak-e a PowerPC-s és a natív programok közt, már egészen más kérdés.

Bővebben a benyomásokról a blogon.

Az összehasonlító sebességtesztek szerint ez igaz a legtöbb, nem inteles gépre optimalizált alkalmazásra, például a Photoshop képszerkesztő szoftverre is. A jelenleg forgalomban lévő CS2-nek pedig már nem lesz Universal változata macre, mivel az Adobe csak a következő Creative Suite csomagot adja ki ilyen verzióban. Legrosszabb esetben egyes programok nem is futnak az emulátorral: így például nincs még az új iMacre használható PC-emulátor, mivel a Microsoft VirtualPC-je sem működik az új platformon.

Az extrákért fizetni kell

A Front Row rendetlenkedésén kívül más szoftveres problémát nem tapasztaltunk, az általunk kipróbált programok villámgyorsan indultak el és reagáltak minden utasításra, kivéve a Firefox böngészőt. A nyílt forráskódú böngésző ezért nem a legjobb választás Macen, érdemes inkább a "beépített" Safarit vagy a Mozilla Alapítvány másik nyílt szoftverét, a Macre szánt Caminót használni. Az Apple-életérzés keretében minden Macintosh-hoz jár egy többek közt e-mail címet és tárhelyet magába foglaló .mac internetes hozzáférés is, de a teljes körű online szolgáltatásokért - például a tárhelyért - a 30 napos próbaidőn túl szintén fizetni kell.

Az iMac tehát külsőre mindenképpen vonzó és vásárlócsalogató jelenség, de nekünk az egész teszt alatt az jelentette a legnagyobb dilemmát, vajon megéri-e az árát egy ilyen gép? Az iMac indulóára ugyanis 360 ezer forint - az általunk kipróbált 20 collos, 2 gigahertzes példányért viszont már 470 ezret kellene leszurkolni a kereskedésben. Az amerikai árlistákat böngészve feltűnt, hogy az Apple nagyon megdrágul, mire Magyarországra ér - s ennek csak részben jelenti okát a két országban alkalmazott áfakulcs.