Vágólapra másolva!
Tavaly november végén indult, és még ma is népszerű a Nemzeti Hírközlési Hatóság mobiltarifa-kereső rendszere, a Tantusz. Bár többen panaszkodtak a keresés bonyolultságára, valójában a mobiltarifák túl összetettek.
Vágólapra másolva!

Két hónapos működés utáni mérlege a mobiltarifa-kiválasztást segítő Tantusznak: folyamatos érdeklődés, és némi értetlenkedés. A Nemzeti Hírközlési Hatóság által üzemeltetett tarifás oldal tavaly november óta több mint egymillió kérést szolgált ki, amit 70 ezer számítógépről indítottak - tájékoztatta lapunkat Márton György, a hatóság szóvivője.

Munkaidőben a legérdekesebb

Elárulta azt is: az emberek leginkább munkaidőben érnek rá foglalkozni a mobiltarifák kérdésével - legalábbis ebben az időszakban nézik legtöbben a weboldalt. Hogy hány esetben járult hozzá az NHH Tantusza ahhoz, hogy valaki megalapozottabban döntsön egy szolgáltató- vagy díjcsomagváltáshoz, nem tudni, ilyen jellegű visszajelzés ugyanis nem érkezett.

Azt azonban a Tantuszt használók is megerősítették, hogy a hazai mobiltarifarendszer áttekinthetetlen: a visszajelzések egy része ugyanis a weboldal keresőjének bonyolultságát reklamája, holott az nem összetettebb, mint azok a telefontarifák, amelyekben keresnie kell. Az NHH Tantuszának fejlesztési terve szerint még idén - várhatóan a nyári hónapokban - elkészül egy olyan összehasonlító rendszer, ami a szélessávú tarifák közti eligazodást teszi lehetővé.

Mi a Tantusz?

A Tantusz a három hazai mobilszolgáltató tarifái közti választást könnyíti meg: a telefonhasználat paramétereinek beírása után ajánl díjcsomagokat a rendszer. A használat előtt érdemes felmérnie a látogatónak (akár az utolsó telefonszámla alapján is), hogy melyik szolgáltató irányába hány percet telefonál, háyn sms-t küld, illetve hogy melyik napszakban használja leggyakrabban mobiltelefonját. A mobiltarifa-adatbázist a hírközlési fogyasztói jogok biztosának kezdeményezésére hozta létre az NHH. Az adatbázis kialakítása 3,5 millió forintba került, a fenntartást - a díjcsomagok aktualizálását - a hivatal munkatársai végzik, külön költségkeret erre nincs megállapítva.