Felhasználóbarát kompakt fényképező

Vágólapra másolva!
Egy héten át nyúztuk a Nikon új kompakt digitális fényképezőjét, a Coolpix 7900-at. A kis gép fém borítása elég strapabíró, hátránya viszont, hogy teljesen hiányoznak belőle a manuális beállítási lehetőségek.
Vágólapra másolva!

A Nikon Coolpix 7900 a japán gyártó kilenc évvel ezelőtt bemutatott Coolpix fényképezőinek ma létező, egyik legnagyobb képfelbontású tagja. Az 1997 januárjában leleplezett Coolpix 100-as fényképező manapság már múzeumi tárgynak számít, hiszen ez csupán 0,3 megapixeles felbontással rendelkezett - ennél ma már egy kamerás mobiltelefon is többre képes. A mostani cikkünkben szereplő Coolpix 7900-as modell 7,1 megapixeles képérzékelőt kapott, de rengeteg technikai újítást is tartalmaz. Ilyenek például az arcfelismeréssel működő autófókusz, az elektronikus kézremegés-javítás vagy a beépített szoftveres vörösszem-korrekció.

Konzervatív dizájn

A 7900-as formatervezése alapvetően konzervatív, vagyis a gép nem műanyag játékszerre, hanem igazi fényképezőgépre hasonlít. A markolattal ellátott gép fekete és ezüst színben kapható, ezek közül az utóbbi típust kaptuk tesztelésre. A külső borítás teljesen fémből készült, így hosszú távon feltehetően jobban ellenáll a durvább igénybevételnek és zsebben tartva sem kell különösebben félteni az apróbb karcolásoktól. A fényképező kompakt méretei ellenére jó fogást biztosít, és a markolatnak köszönhetően nem csúszik ki a kézből, de extrém körülmények között ajánlott a csuklópánt használata. A kezelőszervek méretére és elhelyezésére sem lehet panasz, a fontosabbakat könnyen el lehet érni: az új digigéppel egy kézzel is kényelmesen lehet fotózni.

A Coolpix optikája háromszoros átfogást biztosít (kisfilmes értékekre átszámítva 38 - 114 milliméteres gyújtótávolságú), maximális fényereje pedig f2,8 és f4,9 között van az objektív állásától függően. Ezek a paraméterek teljesen átlagos minőséget sejtetnek, bár a feliratok tanúsága szerint speciális ED (alacsony fényszórású) lencsetagokkal látták el a kis kamerát, amelyeket a Nikon csak drágább termékeiben szokott alkalmazni. Az optika torzításáról is szót kell ejteni, ez ugyanis nagylátószög esetén a megszokottnál nagyobb mértékű, ami néha zavaró lehet. Tele állásban szerencsére nem torzít, makrófotózáskor pedig kitűnő képek rögzíthetők a 7900-assal, akár 4 centiméteres távolságról is.

Forrás: [origo]

Partifotózásra nem alkalmas

Napsütésben és kültéri fényképezésnél az autófókusz elég gyorsan megtalálja a pontos élességet, belső térben viszont átlagos megvilágítás mellett jelentős problémák adódhatnak. A Nikon 7900 sajnos képtelen rossz fényviszonyok mellett éles fényképet készíteni: sokáig keresi a fókuszt, és gyakran többszöri próbálkozásra sem találja azt. Ennél is rosszabb a helyzet, hogy az elkészült fotókat visszanézve, gyakran csak utólag derül ki, hogy számos kép életlenre sikeredett. Mindez azért is furcsa, mert a gépet autófókusz-segédfénnyel is felszerelték, amelynek pont az ilyen jellegű problémákat kellene megakadályoznia. Aki este, baráti összejöveteleken vagy partikon szeretne fotózni, annak az új Coolpix nem ajánlott vétel.

Képkészítéshez, illetve komponáláshoz az optikai keresőt vagy a digitális LCD monitort lehet használni. A fényképező hátoldalán található LCD kijelző, megfelelő méretű (2 collos), képfrissítése gyors és sötétben automatikusan kivilágosodik. Felbontása viszont alacsony, mindössze 115 ezer pixeles, tehát nem nyújt igazán éles képet, de összességében elmondható, hogy a célnak megfelel. Ugyanez már nem igaz az átnézeti keresőre, ami a kategória többi fényképezőjéhez hasonlóan, gyakorlatilag teljesen használhatatlan, a rögzített kép csupán 74 százaléka látható benne.

Forrás: [origo]

A Coolpix vakuja, a gép kompakt méretéhez képest elég nagy, és ez a tartományán is megmutatkozik: nagylátószögnél 4,5, tele állás esetén 3,5 méterig készít jól megvilágított képeket. Egyedi újítás a vörösszem eltüntetésére kifejlesztett üzemmód, amelynek lényege, hogy a fotózott személy pupillájának kitágulását eredményező, többszöri elővillantáson kívül a fényképező megkeresi a rögzített képen a piros szemeket és szoftveresen korrigálja azokat. Próbáink során a funkció a gyakorlatban hibátlanul működött. Hasonló újdonság a D-Lighting nevű effekt: ez egyfajta digitális vakuként világosítja a már elkészült képeket. Ezt az új lehetőséget például ellenfényben készült portré esetén lehet alkalmazni, így kivilágosítható a sötéten exponálódott arc. Hátránya viszont az így elmentett fényképeknek, hogy zajosabbak lesznek az árnyékos részletek. Talán e miatt döntöttek úgy a tervezők, ezt a funkciót elrejtik, így aki nem olvassa el az eszköz terjedelmes kezelési utasítását, nem is találkozhat vele.

Automata funkciók: profiknak nem ajánlott

Fontos kiemelni az új Nikon ismertetésekor, hogy elsősorban fotóamatőröknek ajánlott, hiszen félautomata és manuális üzemmódot sem kapott, így csak azok számára mernénk ajánlani nyugodt szívvel, akik megelégednek az automatikus beállításokkal. Beépített funkciókkal viszont bőségesen ellátták: teljesen automata, portré, tájkép, sport és alkonyat elnevezésű expozíciós módokon kívül, az úgynevezett Scene Mode funkció, tizenkét előre beállított téma fotózásakor biztosítja a megfelelő végeredményt. Külön kiemelendő a panorámafotó készítésének lehetősége: nagyon egyszerűen lehet komponálni és összeilleszteni az átfedő képeket a mellékelt szoftverrel. Az összefűzött panorámát az alkalmazás hagyományos képként vagy forgatható QuickTime/Flash formátumban is képes elmenteni. Érdekes funkció még a BSS, vagyis Best Shot Selector: ez megállapítja a sorozatban készített képekről, hogy melyik a legélesebb, és csak a legjobb felvételt menti el a memóriakártyára. Éjszakai képeknél, ahol nagy a bemozdulás veszélye, általában jól használható.

Forrás: [origo]

A kézremegés okozta bemozdulást elektronikusan képes kompenzálni a Coolpix 7900-es, de ezt a korrekciót csak videofelvételnél lehet bekapcsolni, állóképek rögzítése esetén nem. Mozgóképet 640x480 pixeles felbontás mellett, 30 kép/másodperc sebességgel tud felvenni a kis Nikon, a készülő felvétel hosszúságának pedig csak a gépbe helyezett SD-memóriakártya mérete szab határt. Ilyen felbontáshoz érdemes gyors, legalább 10 megabájt/másodperc átviteli sebességű kártyát vásárolni. A Nikon beépített memóriája mindössze 13,5 megabájt, erre 4 darab teljes felbontású fénykép rögzíthető, érdemes tehát bővíteni minimum egy 128 vagy 256 megabájt kapacitású eszközzel. Áramforrásként gyári lítium-ion akkumulátort adnak az új géphez, élettartama nagyon jónak mondható, a Nikon tájékoztatója alapján 220 fénykép készíthető egyetlen töltéssel.

A csomagban az új kompakt kamera mellett található a használati utasítás és a szokásos kábeleken kívül, a Nikon PictureProject szoftvere, ami Macintosh és Windows rendszerek alatt egyaránt használható. A programot könnyű telepíteni, katalogizálásra és egyszerűbb képkorrekciókra is tökéletesen alkalmas. Lehet belőle e-mailt küldeni, nyomtatni, és CD-re menteni is képes: tehát alapvető képszerkesztési munkákra megfelelő, többet természetesen nem lehet elvárni egy ilyen szoftvertől.

Forrás: [origo]

Végszó

Egy hetes használat után a Nikon Coolpix 7900 fényképezőről az alábbi benyomásokat szereztük: fém borítása, jó felbontása és szép színei miatt leginkább olyan felhasználók számára lehet jó választás, akik megelégednek az automata funkciókkal, minden helyzetben a gépre bízzák a döntést. A Nikon jelenleg 85 ezer forint körüli áron kapható új gépe könnyen használható és az automata funkciók mellett építettek bele, többek között egyedi újításokat is, mint például a D-Lighting világosító effektet. Mozgókép rögzítésére is megfelelő, amennyiben elég nagy memóriakártya van benne. Fő hátránya a gépnek a sötétben küszködő autófókusz, és a manuális beállítási lehetőségek teljes hiánya.