Fényképezőt karácsonyra: kompakt gépek

Vágólapra másolva!
Cikksorozatunk legújabb részében az átlagos méretű digitális kamerák közül szemezgetünk, és sorra vesszük a figyelemre méltó típusokat a belépőszinttől kezdve a csúcsmodellekig.
Vágólapra másolva!

A digitális fényképezőgépek piacán a legnépszerűbb szegmens az úgynevezett kompakt kategóriát jelenti, ezért az sem véletlen, hogy ebben a méretben található a legnagyobb választék a boltok polcain. Ugyanakkor ez részben félrevezető is lehet, ugyanis egyes szakmai fórumokon meglehetősen tágan értelmezik a kompakt szó fogalmát, és sokszor nagyobb méretű modelleket is ide sorolnak.

A korábbi években több terméket is bemutattak, mely az átlagos méretű fényképezők és a tükörreflexes gépek között helyezkedik el, ám az utóbbi évben egyre kisebb szerepe lett ezeknek az úgynevezett bridge kameráknak a DSLR típusok árának csökkenésével, így mi is a kompakt kategóriába soroltuk őket.

Az összeállítás első részében a megfizethető típusokat mutatjuk be, majd sorra vesszük az átlagos tulajdonságokkal rendelkező, illetve az ultrazoomos termékeket, köztük a kompakt kategória legméretesebb darabjait is.

Olympus FE-130

A japán gyártó egyik legolcsóbb készüléke jelenleg megközelítőleg bruttó 30 ezer forintba kerül a hazai kereskedésekben. Annak, aki csupán alkalmanként fotózik, ez megfontolandó alternatíva lehet az analóg fényképezőkhöz képest. Ennyi pénzért öt megapixeles érzékelőt és háromszoros átfogású optikai zoomot kínálnak, ennek tartománya kisfilmes értékeken számolva 38 - 114 milliméternek felel meg.

Forrás: [origo]

A hobbifotósoknak szánt masina viszonylag nagy méretű, 2 col átmérőjű digitális kijelzőt kapott, képstabilizátort azonban még nem kínál. Mozgóképfelvételre 320x240 pixeles felbontással képes az FE-130, melyet a kevésbé elterjedt xD memóriakártyára lehet rögzíteni.

Előnyök

Hátrányok

öt megapixeles érzékelő

xD memóriakártya kell hozzá

2 colos hátfali kijelző

320x240 pixeles videó

2 db ceruzaelemmel használható

22 megabájt beépített memória


Nikon Coolpix L4


Szintén háromszoros optikai zoomot és 2 colos LCD-t szereltek a Nikon digitális gépébe, mely ugyancsak 30 ezer forint körüli összegért vásárolható meg. Ez a típus mindössze négy megapixeles szenzort kapott, a kezdő felhasználóknak azonban ez a gyakorlatban nem jelent észrevehető különbséget az Olympus termékéhez képest.

Forrás: [origo]

A Coolpix L4 akár 640x480 pixeles videót is képes felvenni, azonban ezt nem a megszokott 30 kép/mp-es, hanem csak 15 kép/mp-es sebességgel teszi, így filmezésre - az alacsony ráta miatti szaggatás miatt - gyakorlatilag nem alkalmas. Előnye viszont, hogy számtalan egyedi funkcióval látták el, melyeket tesztünkben mi is kipróbáltunk.

Előnyök

Hátrányok

2 colos hátfali kijelző

10 megabájt beépített memória

2 db ceruzaelemmel használható

lassú videó mód

egyedi funckiók


Canon PowerShot A430


A Canon belépőszintű gépe is négy megapixeles érzékelőt kapott: jelenleg bruttó 30 ezer forintért vásárolható meg ezüst, arany, piros, illetve kék színben. A készülék előnye a konkurenciával szemben a négyszeres optikai zoom, mellyel 39 - 156 milliméteres tartományban lehet fotózni. Érdekesség, hogy komponáláshoz nem csak az 1,8 colos digitális kijelzőt, hanem optikai keresőt is lehet használni: ez ma már kuriózumnak számít.

Forrás: [origo]

Nekünk is volt alkalmunk górcső alá venni a nem kifejezetten karcsú masinát: tetszett, hogy meglepően gyorsan működik, ugyanakkor hiányoltuk a megfelelő videomódot. Sajnos ez a készülék még a Nikon modelljénél is lassabb, mindössze 10 kép/másodperces mozgókép rögzítésére képes VGA felbontásban - tehát filmezni nemigen lehet vele.

Előnyök

Hátrányok

átlagon felüli akku élettartam

16 megabájtos kártyát adnak hozzá

2 db ceruzaelemmel használható

lassú videó mód

négyszeres optikai zoom

1,8 colos kijelző

optikai kereső