A világ legkisebb nagylátószögű kamerája

Vágólapra másolva!
A Kodak bemutatta az EasyShare V705-öt, az általunk is tesztelt dupla optikás V570 utódját. Az új fényképező szinte semmilyen újdonsággal nem rendelkezik a megnövelt felbontáson kívül.
Vágólapra másolva!

A különleges kialakítású, mindössze két centiméter vastag digitális masinásról tudni kell, hogy a elődjében mutatkozott be a világon először úgynevezett dupla optikás rendszer. Az újszerű technológia lényege az, hogy két különálló objektívet építenek a gépbe, ezáltal gazdaságosabban érhető el a szokásosnál szélesebb zoom tartomány.

A Kodak EasyShare V705 esetében a lencserendszer teljesen megegyezik a V570-nél bemutatottal, vagyis kisfilmes értékeken számolva az egyik optika 23 milliméteres, míg a másik 39 - 117 milliméteres tartományban teszi lehetővé a fotózást. A két szélső értéket alapul véve összességében ötszörös optikai zoomos eszközként hirdeti termékét a gyártó, bár a két optika közötti tartomány csupán digitális módszerrel használható (vagyis 23 és 39 milliméter között).

Mindkét objektív saját képérzékelővel van ellátva, tulajdonképpen ezek felbontása jelenti az egyetlen lényegi eltérést a korábbi modellhez képest: az új kütyü hét megapixeles érzékelőket kapott. Ennél jelentéktelenebb változás, hogy a korábbi ISO 64 helyett most már ISO 50 a válaszható legkisebb fényérzékenység: ez az átlagfelhasználók számára a gyakorlatban nem lesz észrevehető.

Forrás: [origo]

Az új EasyShare továbbra is 2,5 coll átmérőjű, 230 ezer pixeles felbontású hátfali kijelzővel rendelkezik, optikai keresőt most sem találni rajta. A beépített tároló mérete sem változott, mindössze 32 megabájt, és a sajtóközlemény csupán SD/MMC memóriakártyás bővítési lehetőségről számol be, vagyis az új SDHC szabvány nem támogatott.

A Kodak EasyShare V705 szeptemberben jelenik meg az amerikai kereskedések polcain, várható fogyasztói áráról egyelőre nem közöltek információt.