Csak évek múlva lehet siker a mini-PC

Vágólapra másolva!
Egy nemrég készült felmérés szerint az idén megjelenő ultramobil PC-k még lassúak és rövid üzemidejűek lesznek, későbbi utódaik azonban sikeresek is lehetnek majd.
Vágólapra másolva!

A Microsoft és az Intel márciusban mutatta be a hordozható számítógépek új fajtája, az ultramobil PC-k (UMPC) első prototípusait. Az UMPC-k a laptopoknál kisebb, a PDA-knál viszont némileg nagyobb, a Windows XP-t futtató eszközök.

Az In-Stat piackutató cég prognózisai szerint ha az újfajta eszközökből öt éven belül akár 7,8 millió darab is gazdára találhat. Ennyi eszköz értékesítése csak akkor kivitelezhető, ha a gyártók orvosolják az UMPC-k még meglévő hiányosságait. Ha ez nem sikerül, az hordozható mini-PC-kből 3,8 millió darabnál több aligha fog elkelni világszerte 2011-ig.

Az első ultramobil PC-vel a Samsung fog megjelenni a piacon néhány héten belül: a dél-koreai gyártó közel 800 grammos, 7 collos átlójú érintőképernyővel, 30-60 gigabájtos merevlemezzel és 900 megahertzes processzorral szerelt eszköze tipikus első generációs UMPC-nek mondható. A hordozható masina azonban elég csekély, 2,5 órányi rendelkezésre állást biztosít használójának, s ára is meglehetősen borsos, közel háromszázezer forintnak megfelelő összeget kell fizetni majd érte.

Az In-Stat elemzője úgy véli, az ultramobil számítógépek csak akkor lehetnek sikeresek a piacon, ha legalább nyolc órás folyamatos üzemre lesznek képesek, áruk kevésbé lesz borsos, valamint támogatják a legmodernebb vezeték nélküli technológiákat, így például a wifi mellett a Wimaxot is. A társaság egyébként úgy becsüli, hogy a jövő év folyamán világszerte 100-200 ezer darab UMPC-nél több nem valószínű, hogy gazdára talál majd.