Zsebfilmfesztivál mobilosoknak

Vágólapra másolva!
Zsebfilmfesztivált rendeznek Kanadában, minivásznasat, illetve miniképernyőset mobiltelefonokkal készült filmecskéknek.
Vágólapra másolva!

Az alkotások időtartama legfeljebb egy perc lehet, így a zsűri nem üli szét jobbik felét egy film alatt. Benevezni a világ bármely tájáról lehet április 30-ig, eredményhirdetés május 17-én lesz. Néhány alkotás már érkezett a szervezőkhöz, az egyik Mike Browne amerikai animátoré, aki a Brokeback Mountain című, Oscar-díjas film paródiájaként Brokeback Chicken címmel készített mobiltelefonos művet.

A díjazott alkotásokat bemutatja majd a Movieola nevű tévécsatorna, és vetíteni fogják őket az Air Canada légitársaság járatain - közölte Duncan Kennedy, a versenyt szervező Nownow Corp. elnöke. A győztes amúgy egy mobilfilm-készítő csomagot kap közel 300 ezer forintnyi értékben. A verseny honlapja a www.mobifest.ca címen érhető el, ott lehet nevezni, illetve angolul tudük tájékozódhatnak a nevezés feltételeiről is.