Hírközlési hatósági tervek 2006-ra

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Hírközlési hatóság (NHH) csütörtökön publikálta és sajtótájékoztatón bemutatta a 2006-2010-es évekre készülő hírközlési szabályozási stratégia koncepcióját. A hatóság a honlapján elérhető anyaggal kapcsolatban március végéig várja a véleményeket.
Vágólapra másolva!

A sajtótájékoztatón Pataki Dániel, az NHH elnöke elmondta, hogy a stratégiai koncepcióval összhangban az NHH az idei évben tovább akarja csökkenteni mind a mobil, mind a vezetékes piacon a hívásvégződtetési díjakat. Ez közvetetten hat majd a lakossági tarifákra: ha egymás közt olcsóbb elszámolást tudnak követni a szolgáltatók, ügyfeleiknek is alacsonyabb áron kínálhatják a szolgáltatásokat.

Olcsóbb lehet vidéken a telefonálás

A vezetékes piacon a hatóság még az első félévben csökkenti a tarifákban meglévő indokolatlan regionális különbségeket, azaz a ma még gyakran drágább kisebb szolgáltatók (Hungarotel, Monortel) árai tovább közelítik a nagyobb szolgáltatók tarifáit. A hurokátengedést terhelő egyszeri díjak csökkentése pedig megnyithatja az utat az alternatív szolgáltatók vezetékes ajánlatai előtt a lakossági piacon - kérdés persze, hogy ezt az elvi lehetőséget kihasználják majd a telefontársaságok, hiszen a lakossági piac nem a jövedelmezőségéről híres.

Az idei évben az NHH továbbfejleszti a 2005 végén nagy sikerrel bemutatott Tantusz szolgáltatást, amit a mobiltarifa-összehasonlítás mellett egyéb, a fogyasztói tudatosság növelését - a fogyasztók jobb tájékozódását - támogató alkalmazásokkal egészít ki a hírközlési fogyasztói jogok képviselője.
Az elmúlt évben az NHH előzetes becslései szerint - a leginkább versengő hazai hírközlési szektorban -, a mobilszolgáltatások piacán mintegy 10 százalékkal csökkentek az árak, miközben közel 600 ezerrel nőtt a három szolgáltató ügyfélszáma. Év végére a három szolgáltató ügyfélszáma 9,32 millióra, a penetráció pedig 86,4 százalékról 92,4 százalékra nőtt. Az utolsó körben csatlakozott tíz új uniós tagállamban a penetráció 84 százalék körül mozog, a hazai lakosság vonzalma a kézitelefonhoz kiemelkedőnek tekinthető tehát.

Csökkentek a mobilos nagykereskedelmi árak

2005-ben az NHH mindhárom mobilszolgáltató egymás közti elszámolásában használt úgynevezett végződtetési díjait csökkentette. A 2004. decemberi átlagos végződtetési díjhoz képest a T-Mobile-nak és a Pannon GSM-nek egyaránt 10,38 százalékkal, a Vodafone-nak pedig 16,48 százalékkal kellett csökkentenie a hálózatába érkező hívások átlagos végződtetési díját. A döntéssel a szolgáltatók által alkalmazott végződtetési díjak közötti különbség 20 százalékra csökkent, a T-Mobile-nak 27,17 Ft/perc, a Pannon GSM-nek 29,44 Ft/perc, a Vodafone-nak pedig 32,61 Ft/perc átlagos végződtetési díjat kell alkalmaznia.

A vezetékestelefon-piacon 2005-ben élénkült a verseny, mivel a lakossági piacon is megjelentek - az NHH intézkedéseinek köszönhetően - az alternatív szolgáltatók. Közülük kiemelkedik a Tele2 sikertörténete: a 22 országban jelenlévő telefontársaság magyarországi sikerei a leglátványosabbak. A verseny élénkülésének eredményeként csökkentek a forgalmi díjak is.

Olcsóbb lett, többen is választották a szélessávú netet

2005-ben, a vezetékes hálózatokban a teljes hangforgalmon belül a közvetítőválasztással lebonyolított forgalom aránya meghaladta a 10 százalékot. 2005 harmadik negyedévében ez az arány közel 14 százalék volt, ami azt jelenti, hogy minden hetedik helyhez kötött beszédperc közvetítőválasztás útján történt. A közvetítőválasztás növekvő súlyát jelzi, hogy 2005 harmadik negyedévében a közvetítőválasztáson keresztül bonyolított forgalom a háromszorosa volt a 2004 harmadik negyedévében mért értéknek.

Az elmúlt évben a hatóság az öt korábbi vezetékes monopolszolgáltatót országos nagykereskedelmi széles sávú hozzáférési szolgáltatás nyújtására kötelezte, a kiskereskedelmi árak alapján szabályozott nagykereskedelmi áron. Bár ennek az intézkedésnek a pozitív hatása elsősorban 2006-ban lesz érezhető, az elmúlt évben az NHH adatai szerint mintegy 65 százalékkal - a januári 250 ezerről év végére 413 ezerre - nőtt az ADSL-előfizetések száma. Az elmúlt évben gyorsan nőtt a kábeltelevíziós hálózaton keresztüli szélessávú hozzáférések száma is. A KSH adatai szerint 2005 harmadik negyedévének végén ezek száma közel 180 ezer volt (míg 2004 végén 136 ezer). Az NHH előzetes becslései szerint így 2005 végén már több mint 600 ezer szélessávú előfizetés volt Magyarországon - azaz a 100 lakosra jutó előfizetések száma egy év alatt 3,6 százalékról 6 százalék fölé emelkedett.