A Vodafone-nál is beindult a 3G

Vágólapra másolva!
A hazai mobilszolgáltatók közül a Vodafone harmadikként indította útjára gyors internetelérést lehetővé tevő harmadik generációs szolgáltatását, mely egyelőre a főváros belső kerületeiben érhető el.
Vágólapra másolva!

A Vodafone magyarországi leányvállalatánál a 3G hálózat egyelőre kizárólag az internet gyors elérésére használható, azaz például a videotelefon szolgáltatást egyelőre nem használhatják az ügyfelek. A vállalat közleménye szerint a szolgáltatás egyelőre Budapest belső kerületeben érhető el, a Pannon GSM hálózatához hasonlóan, míg a T-Mobile - lefedettségi térképe szerint - a főváros nagy részén, illetve Debrecenben nyújtja a 3G-t. A harmadik generációs technológiára épülő multimédiás szolgáltatásokat a Vodafone a jövő év folyamán tervez beindítani, s ugyancsak 2006-tól lesznek elérhetők 3G-s mobiltelefonok a cég kínálatában, s tovább bővítik a lefedettséget is.

Egyelőre csupán egyféle harmadik generációs eszköz található a társaság készülékkínálatában, egy laptopba helyezhető 3G kártyamodem, s a gyors letöltést biztosító szolgáltatás használatát csak ezzel az eszközzel javasolja a cég az ügyfeleknek. A 3G-t támogató készülékkel rendelkező előfizetői egyébként a lefedett területekre érve automatikusan használhatják a gyorsabb - egy 2-3 évvel ezelőtti átlagos ADSL-eléréssel nagyjából azonos letöltési sebességet biztosító - szolgáltatást például a világháló vagy wapoldalak böngészésére, illetve mms-, és e-mail-küldésre.

Árak és csomagok

A Vodafone jelenleg kétféle csomagban kínálja 3G szolgáltatását: a bruttó 1500-3125 forintos árú hozzáférések 50, illetve 200 megabájt adat letöltését foglalják magukban, ezen felül az ügyfeleknek kiegészítő díjakat kell fizetniük.

A hazai operátorok közül a T-Mobile augusztus végén, a Pannon GSM pedig októberben indította be 3G szolgáltatásait. Jelenleg mindkét társaságnál csak néhány fajta harmadik generációs készülék kapható. A két mobicégnél a megfelelő készülékkel rendelkező ügyfelek az év végéig ingyenesen videotelefonálhatnak, de már ismertek a szolgáltatás 2006-tól életbe lépő díjai is.