Nevet kapott az új Windows

Vágólapra másolva!
Nincs többé Longhorn: a Microsoft bejelentette, hogy Windows Vista néven kerül boltokba az eddig csak kódnevén ismert új operációs rendszer.
Vágólapra másolva!

Ma délután a Microsoft redmondi központjában a cég vezetése hivatalosan is bejelentette, hogy Windows Vista néven kerül majd boltokba az eddig Longhorn néven fejlesztett új operációs rendszer. A Vista elnevezés a szoftvercég közleménye szerint a termék átfogó szemléletére, funkcionalitására valamint az egyértelmű és áttekinthető felhasználói kezelhetőségre utal.

A Windows Vista fejlesztői tesztverziójának (Beta 1) nyilvános megjelenésére augusztus 3-án kerül sor, és az új operációs rendszerre vonatkozó összes információ ettől az időponttól kezdve lesz elérhető.

Újdonságok a Longhornban

A fejlesztők ígéretei szerint a Vista jóval gyorsabb lesz elődjénél: fele annyi idő alatt töltődik majd be, az alkalmazásokat 15 százalékkal gyorsabban indítja el, és mindössze tizenöt perc alatt fel lehet majd telepíteni egy munkaállomásra.

Az előzetes tesztek szerint a Vista a régebbi számítógépeken is gond nélkül elfut majd, és elég lesz neki egy 128 megabájt memóriával felszerelt gép is. Ez esetben viszont nélkülözni kell majd a Windows Aero nevű, három dimenziós grafikai elemeket is felvonultató kezelőfelület használatát. A Vista 32 és 64 bites számítógépekre optimalizált változatban is megjelenik majd.

Nagyobb biztonság

A Windows Vista jelentős biztonsági újításokat tartalmaz majd a mostani verzióhoz képest. Az egyik ilyen újítás, hogy az Internet Explorer böngésző a rendszer egy védett szegmensén fut majd, így például weboldalakról érkező károkozók nem lesznek képesek kárt okozni benne, ellentétben a jelenlegi verziókkal.

Noteszgép-specifikus biztonsági funkciót is tervez a Microsoft az új Windowsba: ezek egyike a biztonságos rendszerindítás, amely meggátolja, hogy a notebook merevlemezén lévő információkhoz illetéktelenek férjenek hozzá.

Közvetlen keresés

Emellett egy vadonatúj keresőt is integrálnak majd az operációs rendszerbe, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó könnyen megtalálja a számára fontos információkat dokumentumai, levelei, üzenetei, képei vagy egyéb fájljai közt. Így a felhasználók a Dokumentumok mappába gyűjtve közvetlenül elérhetik majd a merevlemezen lévő szöveges állományokat függetlenül attól, hogy azok fizikailag abban a mappába kerültek-e elmentésre, vagy sem.