Szórakoztató merevlemez a Palmtól

Vágólapra másolva!
Kipróbáltuk a Palm cég új kütyüjét: a LifeDrive nevű tenyérgépet 4 gigabájtos merevlemezzel szerelték fel, így dokumentumaink, zenéink mellett akár kedvenc filmjeinket is bárhová magukkal vihetjük rajta a zsebünkben.
Vágólapra másolva!

A tenyérgépeket gyártó amerikai Palm cég legutóbbi jelentős próbálkozása, a Tungsten T5 nevű kézi számítógép volt, amely azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez főként annak következménye, hogy kimaradt az eszközből a sokak által várt Wi-Fi-támogatás, és operációs rendszere is azonos volt a korábbi típusokéval. Bár a Palm új kütyüjén, a LifeDrive-on továbbra sem fut új operációs rendszer, úgy tűnik, a fejlesztők igyekeztek minden olyan funkciót integrálni új PDA-jukba, ami az elődből kimaradt. Sőt, rátettek egy lapáttal.

Első lépések

A termék ezüstös dobozát kinyitva meglehetősen gyorsan átjutunk a felhasználói kézikönyvön, a telepítő CD-ken és a képernyővédő fólián, hogy azonnal kézbe foghassuk a LifeDrive-ot. A kütyü dizájnja igen jól sikerült, bár kissé túlméretezett és súlyos egyéniség, de még épp az elviselhetőség határain belül marad. A csomagban lapul még egy fekete tok is hozzá, ami félelmetesen szoros, ha egyszer ráhúztuk a gépre, komolyan meg kell szenvedni a levételével.

A LifeDrive-ról bekapcsolás nélkül is gyorsan megállapítható, hogy jóval többet nyújt az alig húszezer forinttal olcsóbb Palm T5 tenyérgépénél. A gép bal oldalán találunk egy gyorsbillentyűt a hangrögzítés indításához, amely mellett mikrofon található, kicsivel alatta pedig egy külön gombot helyeztek el, amellyel a kijelző képét tudjuk elforgatni.

Az akkumulátor feltöltése s a mellékelt Palm Desktop nevű PC-s szoftver feltelepítése után rögtön birtokba vehetjük a gépet. A LifeDrive gombjai egészen érdekesek: míg az elején lévő gyorsindítókat és a navigációs gombot kényelmesen lehet használni, a bekapcsolásra hivatott háromállású gomb csak körömmel hozzáférhető. Jobbra elhúzva tudjuk ki- vagy bekapcsolni a gépet, míg balra húzva lezárhatjuk az összes gombot, ha netán félünk, hogy útközben véletlenül megnyomódna valamelyik. Körmeinkre szükség lesz a hangrögzítés indításához és a képernyőforgatáshoz is, mivel ezek a gombok elég mélyen ülnek. A kütyü hangszórója a mai divatnak - vagy inkább a tervezési kényszerűségnek - megfelelően az eszköz hátoldalán kapott helyet.

A Palm LifeDrive 320x480 pixeles felbontású színes kijelzőt rendelkezik, amelynek éles a képe és gyönyörű színei vannak, ráadásul napsütésben is jól használható. A beépített merevlemez mellett találunk SD-kártya-bővítőhelyet is a tárhely növelésére, vagy külső eszközök csatlakoztatására.

Forrás: [origo]


4 gigányi tárhely

A LifeDrive legfontosabb paraméterének a beépített 4 gigabájtos merevlemez számít: ennek köszönhetően gond nélkül cipelhetünk magunkkal töméntelen adatot, filmet, zenét, képet vagy ami éppen eszünkbe jut. A merevlemezzel szerelt PDA egyébként nem új keletű találmány, egyes Linuxot futtató, kevésbé ismert modellek között már korábban kaphatók voltak winchesterrel szerelt típusok.

A mini merevlemezből a felhasználó 3,85 gigabájtot használhat, s viszonylag strapabírónak mondható, bár a LifeDrive-nak sem feltétlenül tesz jót, ha leejtjük. A betöltődés után már minden remekül megy, hála a gép belsejében lévő 416 megahertzes processzornak. A winchester beépítésével kapcsolatos gond inkább az alkalmazások indításakor jelentkezik: a tenyérgépen lévő programok ugyanis a merevlemezen helyezkednek el, és minden indításkor innen töltődnek be az eszköz memóriájába futásuk idejére. Sajnos ez két-három másodperces késlekedéshez vezethet, az adott programtól függően. Ez persze nem olyan nagy probléma, ráadásul a rendszer az utolsóként használt néhány alkalmazást átmenetileg a memóriában tartja, hogy az újbóli elindítás már gyorsabb legyen.

Ugyanakkor az integrált winchester alkalmazásának köszönhetően életünk eddigi legjobban melegedő PDA-ját is ismerhettük meg a LifeDrive személyében. Hőmérséklete intenzív használat - például filmnézés - közben már-már túlmegy a "langyoson". Tojást sütni persze nem tudunk a kütyün, s a melegség nem is túlságosan kellemetlen, inkább csak szokatlan: télen még jól is jöhet kesztyű helyett.

Vezeték nélküli kapcsolatok

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Hosszas nyűglődés után a Palmnak végre sikerült az eszközök összekapcsolását biztosító Bluetooth mellé a vezeték nélküli hotspotokon keresztüli internetezést is lehetővé tevő Wi-Fi-t is beépítenie eszközébe. Szerencsére a Wi-Fi funkció egyszerűen használható: néhány gombnyomással, másodpercek alatt csatlakozhatunk a közelben lévő hotspothoz, a rendelkezésre álló térerőt és más fontos adatokat az eszköz ki is írja használat közben. A LifeDrive-on egy Blazer nevű böngésző teszi lehetővé weboldalak megtekintését, míg az elektronikus leveleket egy VersaMail nevű levelezőkliensből lehet elérni.

Szoftverözön

A böngésző és a levelezőprogram mellett a LifeDrive Palm OS 5.4-es operációs rendszert futtat, s szinte minden fontos alkalmazást előre telepítve tartalmaz, így a szokásos irodai csomagot, segédprogramokat, illetve fotók és videók nézegetésére szolgáló alkalmazást is.

A korábbi Palm-típusokon megszokott RealPlayer médialejátszót az új modell esetében lecserélték a valamivel többet nyújtó Pocket Tunes 3.0.9-re, bár sajnos csak egy lebutított változatra (bár ez még így is többet tud elődjénél).

A mellékelt CD-ről telepíthető még a PalmDesktop alkalmazás, és egy igen hasznos segédprogram, a LifeDrive Manager is. Utóbbival a PDA és a PC összekötésekor egyszerűen másolhatók (vagy konvertálhatók) állományok a tenyérgép és a számítógép között. Találunk még a mellékelt CD-n egy halom további segédprogramot is, amelyek közül a legkiemelkedőbb talán a WiFile nevű. Ennek segítségével Wi-Fi-kapcsolaton keresztül érhetjük el a hálózatba kapcsolódó többi gép osztott mappáit és állományait. A windowsos rendszerekhez szánt telepítőlemez mellett egy maces CD is helyet kapott a termék dobozában.

Filmnézés zavaró tényezőkkel

A videolejászás kiválóan ment a hazai fejlesztésű, ingyenes TCPMP programmal, amely egyaránt megbirkózik például a DivX vagy MPEG-4 formátumú videofájlokkal. A LifeDrive nagyméretű képeket, illetve dokumentumokat is dicséretesen gyorsan megnyit, azonban ha zenehallgatás közben próbálunk vele dolgozni, jó esélyünk van arra, hogy a lejátszás néhányszor megakad majd.

A gép felső részén elhelyezett világító dióda filmnézéskor némileg zavaró, mivel a lejátszás során a merevlemezről folyamatosan a memóriába olvassa az adatokat, amit a LED sárga villogással ad tudtunkra. A winchester mindemellett hang nélkül dolgozik, nagyon ritkán - és csak nagyon csendes környezetben - hallani csak egy-egy pillanatnyi "felciripelését".

Összegzés

A LifeDrive kicsit olyan, mint egy 4 gigabájtos hordozható merevlemez, amely képes minden segítség nélkül megjeleníteni a rajta lévő adatok nagy részét.
A beépített - és sajnos nem is cserélhető - akkumulátor elég jól bírja a strapát, bár heves drótnélküli internetezéssel és hosszas videózással elég gyorsan, 2-3 óra alatt lemeríthetjük.

Mindent összevetve, a Palm LifeDrive bruttó 115 ezer forint körüli árával jó vétel lehet a PDA-ra vágyóknak. Amúgy sem kicsi, 4 gigabájtos tárkapacitása 1 gigabájtos SD-memóriakártyával tovább bővíthető. Bár a merevlemez beépítésének egyaránt vannak pozitív és negatív következményei, összességében a géppel nagyon jól lehet dolgozni és szórakozni.

Nákovics L.

(Computer Panoráma)