Fájlcserélőkön terjed az új Harry Potter-kötet

Vágólapra másolva!
Kevesebb mint fél nappal múlt hétvégi megjelenését követően a hatodik Harry Potter-kötet digitális példányai már feltűntek a világhálón. A regény hangoskönyv-változatai ugyancsak terjednek a netes fájlcserélőkön.
Vágólapra másolva!

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint az ifjú varázslótanonc kalandjait bemutató regény illegális e-könyv változatai kevesebb mint 12 órával hivatalos megjelenését követően már letölthetők voltak az internetről. Mindez azonban csupán elenyésző mértékben befolyásolhatta negatívan az eladásokat: a Harry Potter és a félvér herceg címet viselő kötetből a megjelenés napján rekordmennyiséget, 10 millió példányt adtak el világszerte.

A legújabb regény 607 oldalát feltehetően egy vállalkozó szellemű csapat szkennelte be, s volt képes rövid időn belül elérhetővé tenni a világhálón. Internetes fájlcserélőkön emellett a hatrészes Harry Potter-sorozat hangoskönyv-változatainak kalózkópiáit is letölthetik a felhasználók. Az ötödik Harry Potter-könyv, A Főnix rendje 2003-as megjelenését követően néhány nappal ugyancsak elérhetővé vált különböző kalózszervereken, s a regénysorozat alapján készült mozifilmek epizódjai is népszerűek voltak a fájlcserélő hálózatokon.

A regényt jegyző J. K. Rowling jogi képviselője, Christopher Little a hírügynökségnek elmondta, minden szükséges előzetes intézkedést megtettek annak érdekében, hogy elejét vegyék a könyv illegális terjesztésének. Az ügyvéd közlése szerint eddig még nem fogták perbe a Harry Potter és a félvér herceg egyetlen jogtalan internetes terjesztőjét sem, bár már küldtek ki felszólítóleveleket olyan webhelyek üzemeltetőinek, amelyek letöltésre kínálták a kötet illegális kópiáját.

Az interneten terjedő, digitális formátumú kópiák mellett az új Harry Potter-kötetet hagyományos, papíralapú formában is hamisítják. A BBC híradása szerint az illegális Harry Pottert Bombay könyvesboltjaiban kezdték el árusítani az eredeti ár harmadáért.