Évi 1 milliárd mobilt adnak majd el 2009-ben

Vágólapra másolva!
A mobilok éves szintű eladásai 2009-re várhatóan atlépik majd az egymilliárdos határt - ezzel a rádiótelefonok egyre olcsóbbá s a legkelendőbb elektronikai árucikké válnak majd a világon - derül ki egy iparági tanulmányból.
Vágólapra másolva!

A Gartner piackutató cég szerdán publikált felmérése szerint négy év múlva a világon összesen 2,6 milliárd ember rendelkezik majd mobiltelefonnal - a Föld népessége jelenleg mintegy 6,4 milliárdosra tehető.

A jelentés szerint 2009-ben 1,04 milliárd mobilkészüléket értékesítenek majd világszerte. 2004-ben 674 millió készülék kelt el, idén becslések szerint 779 millió darabot fognak eladni. Személyi számítógépből és televízióból évente mindössze 200-200 milliót értékesítenek világszerte. A legfontosabb területté az ázsiai-csendes-óceáni térség válik: 2009-re minden harmadik eladott mobilt ott vásárolnak majd meg, jelenleg még csak minden negyedik mobil talál ott gazdára. Kínában és Indiában már 2007-ben csaknem 200 millió mobilkészüléket adnak majd el.

A legnagyobb gyártók, a finn Nokia, az amerikai Motorola és a dél-koreai Samsung Electronics mobiltelefon-eladásból származó összesített bevétele 2009-ben elérheti a 170 milliárd dollárt. A hat legnagyobb eladó - az előbbiek mellett az LG Electronics, a Sony Ericsson és a BenQ/Siemens - már jelenleg is a piac négyötödét birtokolja, a többi eladott készüléket ötven további gyártó állítja elő. A nyereségesség drámai csökkenése sok kis gyártót szorít majd ki a piacról.

Esni fog a mobilok ára

A mobilok átlagára a tanulmány szerint annak ellenére csökkenni fog - a 2004-es 174 dollárról a 2009-re előre jelzett 161 dollárra -, hogy a készülékek nagyobb memóriával, jobb képernyővel és kamerákkal rendelkeznek majd. A várakozások szerint hatalmassá nőnek az árkülönbségek: az alapkészülékek ára akár 20 dollár is lehet, míg a számítógépszerű funkciókkal is rendelkező "okostelefonokért" több száz dollárt is elkérnek. A jelenleg még luxusnak számító okostelefonok piaca 2008-ra már a teljes mobilpiac több mint egyötödét teszi majd ki. Főként a fejlődő piacok kereslete volt jelentős, de hozzájárultak a kedvező eladási statisztikákhoz azok a felhasználók is, akik régi készülékeiket cserélik le újabb, fejlettebb modellekre.

MTI-[origo]