A Microsoft beperelte a Google-t

Vágólapra másolva!
A vád szerint a Google úgy csábította át magához a Microsoft  egyik vezetőjét, hogy szándékosan bátorította szerződésszegésre.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Kai-Fu Lee

A Microsoft kedden perbe fogta egyik távozó menedzserét és a Google-t, mivel a vád szerint a felsővezető szabálytalanul igazolt át az internetes keresőjéről ismert céghez. Kai-Fu Lee hétfőn távozott a Microsofttól, és a Google másnap nevezte ki első kínai kutatási és fejlesztési központjának élére.

A redmondi székhelyű szoftvercég erre keresetet nyújtott be mind Lee, mind új munkaadója ellen. A volt igazgatót azzal vádolják, hogy a konkurenciához való átállással megszegte a Microsofttal 2000-ben aláírt munkaszerződését, amelynek értelmében Lee egy évig nem vállalhatna munkát volt cége közvetlen riválisánál. A redmondiak szerint a Google-nál mindvégig tisztában voltak ezzel, és szándékosan bujtották fel Lee-t a szerződésszegésre.