Elítélték az Xbox-feltörő brit egyetemistát

Vágólapra másolva!
Közmunkára ítélt a bíróság egy brit egyetemistát, akik illegálisan módosított Xbox játékgépeket árusított a webhelyén. A feltört konzolokhoz a férfi 80 játék kalózmásolatát mellékelte.
Vágólapra másolva!

A 22 éves egyetemista az első olyan brit állampolgár, akit a szigetországban videojáték feltörésléért ítéltek el. A 140 óra közmunkára ítélt fiatalember a hatóságok közlése szerint kalózchippel felszerelt, így másolt játékok futtatására is alkalmas Xbox játékgépeket árusított. A férfi weboldalán 380 fontért, azaz mintegy 140 ezer forintért kínálta eladásra a konzolokat, melyekben a merevlemezt az eredetinél nagyobb, 200 gigabájtos kapacitásúra cserélte, amelyre 80 játék illegális kópiáját tudta felzsúfolni. A közmunka mellett az egyetemistára 750 font (közel 300 ezer forintos) büntetést is kiróttak, a hatóságok pedig lefoglaltak lakásán három PC-t, két nyomtatót, három Xbox konzolt, valamint 38 darab merevlemezt.

A szigetországban egyébként 2003 októbere óta számít törvénysértésnek a videojátékok másolásvédelmi rendszerének kiiktatása, módosítása, ekkor ratifikálta ugyanis a brit parlament az Európai Unió szerzői jogi direktíváját. A PlayStation 2 és az Xbox játékkonzolokkal alapbesetben nem használhatók az eredeti DVD-n megvásárolt játékszoftverek kópiái, mivel az eszközöket belső védelmi áramkörrel szerelték fel. A kalózmásolatok használatához egy speciális, ám szürkepiaci forrásokból viszonylag egyszerűen beszerezhető, modchipnek nevezett lapkát kell a játékgép alaplapjára forrasztani. Bár a chip révén az illegális másolatok használata lehetővé válik, a módosított konzolok tulajdonosai segítségével saját programjaikról is biztonsági másolatot készíthetnek, vagy import játékokat is használhatnak a géppel.