Internetes táborok júliustól

Vágólapra másolva!
Ismét internetes tábort szerveznek az eMagyarország-program keretében határon innen és túl élő középiskolásoknak a nyáron Sátoraljaújhelyen, Velencén és Nagyváradon - hangzott el az erről kedden Békéscsabán, Győrött és Szegeden tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A szervező Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) a július 11-én Sátoraljaújhelyen és Velencén induló rendezvényekre összesen 3200 diákot vár, akiknek egyötöde a határon túlról érkezik - közölte Varga Zsigmond, az eseménysorozat egyik koordinátora Szegeden. - Az egyhetes táborokban elsősorban nem a készségszintű számítógép-használatra akarjuk megtanítani a fiatalokat, hanem azt kívánjuk megmutatni, miként formálja át napjaink társadalmát az informatika és az internet - mondta a szakember.

Hozzátette: az augusztus 6-áig tartó hazai rendezvénysorozaton az egyik téma a szerzői jogokkal kapcsolatos kérdés lesz, melynek a Letöltsem vagy megvegyem? címet adták. A táborokban 120 gépből álló kabinet és széles sávú internet várja a diákokat, egyheti teljes ellátásért pedig tízezer forintot kell fizetniük, mivel a rendezvényt a minisztérium kiemelten támogatja - közölte Varga Zsigmond. Megemlítette, hogy augusztus 6-ától Nagyváradon, Neumann-tábor néven szervez egyhetes hasonló rendezvényt az IHM.

A harmadik éve megszervezett rendezvény iránt egyre nagyobb az érdeklődés, az első esztendőben ezerkétszázan, tavaly pedig két és fél ezren vettek részt valamelyik eMagyarország táborban - mondta szervező. Békéscsabán Lakatos István, az IT Információs Társadalom Kht. Dél-alföldi Regionális Irodájának a vezetője arról is beszélt, hogy a régióban már 443, míg Békés megyében mintegy 150, közösségi internet-hozzáférést biztosító eMagyarország Pont létesült.

Bejelentette: az informatikai tárca által meghirdetett roadshow keretében július 15-16-án Békéscsabára érkezik egy 16 számítógéppel felszerelt kamion, melynek segítségével az érdeklődők megismerkedhetnek az internettel, vagy elmélyíthetik már megszerzett tudásukat.