Negyed évszázados a videojáték-figura

Vágólapra másolva!
25 évvel ezelőtt, júniusban látta meg a napvilágot Pac-Man, az első videojáték-figura. A korlátlan étvágyú virtuális lény formáját egy pizza inspirálta, s a program azóta gyakorlatilag minden számítógépre, konzolra, sőt mobiltelefonokra is megjelent.
Vágólapra másolva!

Leonard Herman, egy videojátékok történelmével foglalkozó könyv szerzője szerint Pac-Man volt az első "élő" videojáték-főszereplő: a nyolcvanas évek elején megjelent, mai szemmel meglehetősen primitív látványvilágúnak tűnő programokban a játékosok ugyanis korábban főként tankokat, rakétákat, autókat irányíthattak. A Super Mario mellett az egyik legismertebb videojáték-figurának tekinthető Pac-Man egy japán programozó, Toru Ivatani agyszüleménye: az akkoriban a Namco játékkiadónak dolgozó férfi egy olyan pizzából merítette a figura ötletét, melyből egy szeletet már elfogyasztottak.

Az ellenséges szörnyek elől labirintusban bolyongó, gyümölcsöket fogyasztó figura eredeti neve Puck Man volt, az amerikai játékosok körében azonban már Pac-Man néven debütált 1980 júniusában. Bár a japán Namco munkatársai nem tudták megmondani a játék pontos megjelenési dátumát, a cég adatai szerint 1980 és 1987 között 293 822 darab Pac-Mant futtató pénzbedobós játékautomatát adtak el. A kultikus figurát természetesen számos folytatásban viszontláthatták a játékosok: a figura felesége és gyermekei is több program, sőt rajzfilmek főszereplői voltak, 1982-ben pedig egy Pac-Man Fever című zeneszámmal a toplistákra is felkerültek.

Mindent meghódított Pac-Man

A játék klónjai több tucat típusú számítógépre, konzolra, valamint többek közt mobiltelefonokra is megjelentek. Bár a figura felhasználási jogait birtokló Namco már háromdimenziós, látványos grafikájú Pac-Mannel is előrukkolt, a negyed évszázados évforduló kapcsán újból legyárt majd egy sorozatot az eredeti játékautomatából. Az eredeti Pac-Man játék 256 pályáját egy Billy Mitchell nevű amerikai férfinak 1999-ben sikerült végigvinnie több mint hatórányi játékot követően. A videojátékok végigjátszási rekordjait hitelesítő Twin Galaxies honlap szerint Mitchell rekordja egy évvel később megdőlt: egy Chris Ayra nevű amerikai játékos 4 óránál is rövidebb idő alatt küzdötte magát végig a Pac-Man labirintusain, ráadásul százszázalékosan teljesítette a játékot: az összes gyümölcsöt és extra pontot begyűjtötte pizzaforma karakterével.

Élőben is játszották Manhattanben

A New York University (NYU) néhány vállalkozó kedvű diákja tavaly élőben idézte fel a nagy sikerű játékot. New York Manhattan városrészének utcáit és tereit a Pac-Man labirintusaihoz hasonlóan felosztották, ezek közt Wi-Fi internetkapcsolattal felszerelt hús-vér játékosok töltötték be Pac-Man, illetve az ellenséges szörnyek szerepét. A Pacmanhattanben az eredeti karakterre hajazó jelmezbe öltözött Pac Mannek az adott térképet kell teljes egészében bejárnia, a szintén kosztümben játszó üldözőknek pedig ezt kell megakadályozniuk.

Manhattan térképe Pac-Man-stílusban