Az OECD támogatná a fájlcserélőket

Vágólapra másolva!
Egyre inkább terjednek a fájlcserélő rendszerek és nő felhasználói körük az Organisation for Economic Co-Operation and Development (OECD) legújabb tanulmánya szerint. Az internet-felhasználók egyharmada töltött már le filmeket, zenéket, szoftvereket P2P rendszereken keresztül. Az illegális, jogsértő letöltések ellen a fájlcserélő rendszerek legalizálása lehet a megoldás.
Vágólapra másolva!

Főként az európaiak használják a fájlcserélő rendszereket, amiken keresztül egyszerű letölteni olyan nagyméretű fájlokat, mint például a filmek vagy a szoftverek. Egy tavaly októberi felmérés szerint a népszerű peer-to-peer (P2P) fájlcserélő rendszereket megközelítőleg 10 millióan használták egyidejűleg az OECD országokban.

Az új OECD tanulmány beszámol arról is, hogy a fájlcserélő rendszerek által okozott szerzői jogsértések egyre inkább érintik a filmipart. Kimutatták, hogy 2003 óta az OECD országokban élők több filmet, képet és játékot töltenek le, mint zenét. 2002-ben még a zenei letöltések aránya volt nagyobb (62,5 %) ezekben az országokban, míg 2003-ra megfordult az arány, és a film, kép és játékok letöltése tette ki a letöltések 51,3 százalékát.

Az OECD szerint a kalózkodás elleni megoldás az lehet, ha sikerül az engedélyezett fájlmegosztó rendszereket egy új üzleti modellként elfogadtatni, amin keresztül törvényes kereskedelmi úton hozzá lehet jutni a szerzői joggal védett szellemi termékekhez.