Vezetékes sms: kis haszon, nagy fejlődés

Vágólapra másolva!
Tavaly az első három negyedévben alig több mint egymillió szöveges üzenetet küldtek vezetékes telefonról - mobiltelefonról körülbelül egyetlen nap alatt háromszor ennyi sms-t küldenek az előfizetők. Ennek ellenére a szolgáltatók fejlesztik hálózataikat, s mind többen vehetik igénybe ezt a szolgáltatást.
Vágólapra másolva!

Lecseréli a vezetékes sms-szolgáltatás mögött álló informatikai rendszerét a T-Com. A korábbi rendszer másodpercenként mindössze három, az új azonban már száz szöveges üzenetet tud majd eljuttatni a vezetékes előfizetőkhöz. A T-Com 2,8 milliós előfizetői táborából ez idáig 30 ezren cserélték le telefonjukat szöveges kijelzővel rendelkezőre - a többi ügyfélnek hangbemondással kézbesítik az üzeneteket.

A szöveges sms-szolgáltatást először a T-Com (akkor még: Matáv) vezette be 2002 szeptemberében, s azóta is változatlan áron kínálja: hálózaton belül 11, azon kívül 24 forintért küldhetnek az ügyfelek üzeneteket a többi előfizetőnek. A közelmúltban - utolsóként - az Invitel indította el hasonló szolgáltatását, így ma már valamennyi volt monopolszolgáltató területéről küldhető vezetékes telefonról sms. A telefontársaságok többsége hasonló áron kínálja ezt a szolgáltatást: hálózaton belül 11-12, más vezetékes hálózatokba 20, a mobilcégek ügyfeleinek 24-25 forintért küldhető szöveges üzenet. Egyedül a Hungarotel áraz 20 és 30 forint között, illetve az Emitelnél egységesen 30 forint az üzenetküldés.

Mobil, sms nélkül

Egyetlen mobilszolgáltató, a Vodafone nem támogatja ezt a szolgáltatást: sem fogadni, sem küldeni nem tudnak a Vodafone-osok vezetékes telefonról, illetve telefonra sms-t. A szolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint már folynak a tárgyalások más szolgáltatóval, de a bevezetés konkrét időpontját még nem tudni. Mindenesetre a t-comos informatikai rendszer lecserélésével is közelebb kerülhet az az időpont, amikortól a piros mobiltársaság is nyújthatja ezt a szolgáltatást.

Sms, mobil nélkül

Maga a vezetékes sms-küldés egyébként sokkal kevésbé népszerű, mint a mobilos: tavaly háromnegyed év alatt közel egymilliárd sms-t küldtek mobiltelefonról, míg vezetékesről alig egymilliót. Ráadásul - akárcsak a mobiltelefonos - a vezetékesről indított szöveges üzenetek száma is csökkent a tavaly mért utolsó negyedévben. Érdekesség egyébként, hogy a vezetékes telefonnal rendelkezők 2 százaléka - mintegy hétezer előfizető - küldött már másik vezetékes telefonra üzenetet.