Jelszavaink biztonságát tesztelhetjük a neten

Vágólapra másolva!
Windowsos jelszavak ellenállóképességét teszi próbára egy új ingyenes szolgáltatás, mely  segítségével a felhasználók megtudhatják, hogy mennyire ellenálló a számítógépét védő titkos kódszavak.
Vágólapra másolva!

A Netacademia nemrégiben indult Jelszóellenőr szolgáltatásával a Windows-alapú rendszerekben használt jelszavaink erősségét tesztelhetjük. Működtetői szerint a szolgáltatás kipróbálásakor ne saját jelszavunkat, hanem ahhoz egy jellegében hasonló karaktersorozatot érdemes megadni, mivel az adatok nyílt csatornán, nem titkosított formában jutnak el a weboldalra. Ha például az általunk használt jelszó "Tomi75", akkor egy nagy betűvel kezdődő, további 3 kisbetűvel folytatódó, végül két számjeggyel záruló karaktersorozatot gépeljünk be.

A Jelszóellenőr ezt követően kiszámítja, hogy egy bármely számítástechnikai boltban megvásárolható, 3 gigahertzen működő processzorral rendelkező számítógépet használva mennyi ideig tartana egy hacker számára a jelszó feltörése. Ez az iménti példában - a Windows beállításától függően - jobb esetben 3 óra 9 perc és 20 másodperc, míg a gyengébb titkosítással mindössze 7 perc és 15 másodperc, vagyis kb. annyi, amíg leszaladunk a sarki fűszereshez. Amennyiben 2 karakterrel bővítenénk "Tomi75" jelszavunkat, a feltöréshez szükséges idő már megközelítené a másfél évet.

- Folyamatosan statisztikát készítünk arról, hogy a szolgáltatást igénybe vevő látogatóink közül kinek milyen erősségi szintet képvisel a jelszava. Az első néhány hétben - a tesztelés idején - elsősorban a honlapunkat látogató informatikai szakemberek körében népszerűsítettük a Jelszóellenőrt. Közülük minden harmadik olyan jelszót adott meg, amelynek a megfejtése minimum 10 évbe telik. Ugyanakkor a közel 2 ezer kitöltő közül minden hetedik esetében a megadott jelszónak még 1 percig sem tartana a feltörése - közölte a szolgáltatást működtető Netacademia vezetője.