Erősödik hazánk internetes lemaradása

Vágólapra másolva!
A tavalyi évben az európai vállalatok 90 százaléka, a lakosság pedig közel egyharmada használja az internet - derül ki egy uniós felmérésből. Magyarország az élvonaltól és az átlagtól is jóval elmaradva mindkét mutatóban a lista végén található.
Vágólapra másolva!

Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat jelentése szerint 2004 elején a 16 és 74 közötti uniós lakosság 47 százaléka vallotta magát internethasználónak. A legjobb mutatókat, mint hagyományosan, tavaly is a skandináv országok produkálták: az Európai Unió 25 tagállamát vizsgáló lista első három helyén Svédország (82 százalék), Dánia (76 százalék) és Finnország (70 százalék) áll - derül ki a felmérésből. 28 százalékos mutatóval hazánk az utolsó előtti helyre került, mindössze Görögországot előzte meg a listán. Magyarországhoz hasonló eredményt Litvánia, Ciprus és Lengyelország (mind 29 százalék) ért el, a volt keleti blokk országai közül Észtország az uniós átlag feletti 50 százalékos eredménnyel, valamint Szlovénia (37 százalék) bizonyult példás tanulónak. A felmérés szerint hazánkben a háztartások széles sávú internettel való ellátottsága 6 százalékos.

A céges internethasználatot tekintve Magyarország csupán Portugáliát megelőzve szintén az utolsó előtti helyre került, az Eurostat szerint hazánkban a vállalatok 78 százaléka használta a hálót a tavalyi év elején. Az unióban Dániában és Finnországban (mindkettő 97 százalék) fér a legtöbb cég az internethez.