Betiltanák a Playstationt az USA-ban

Vágólapra másolva!
Bár egy kaliforniai kerületi bíróság arra utasította a Sony céget, függessze fel Playstation 2 nevű játékgépe, illetve egyes szoftverek értékesítését, mivel az sérti egy másik cég szabadalmait, a Sony egyelőre nem teljesíti az ítéletben foglaltakat.
Vágólapra másolva!

A piacvezető videojáték gyártóját az Immersion nevű, San Jose-i székhelyű társaság perelte be három évvel ezelőtt. A cég szerint az eredeti Playstationhöz, illetve annak második változatához mellékelt irányítókban, illetve játékokban alkalmazott erővisszacsatolásos (force feedback) technológia egy általa levédetett szabadalmon nyugszik. A megoldás lényege, hogy a programokban zajló szituációkhoz illeszkedően - például egy autós játékban egy ütközés hatására - a játékos kezében lévő kontroller rezegni kezd.

Playstation-linkekhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/015/543

A bíróság határozata értelmében a Sonynak fel kell függesztenie a Playstation konzol, illetve közel félszáz azzal használatos - külsős cégek által fejlesztett - játékszoftver árusítását az Egyesült Államokban, továbbá mintegy 90 millió dolláros (azaz több mint 17 milliárd forintnak megfelelő) kártérítést kell fizetnie az Immersionnek. A japán óriáscég nem kommentálta az esetet, azt megerősítette, hogy meg fogja fellebbezni a bíróság döntését, ám a következő bírósági döntés meghozataláig sem állnak le a Playstation konzolok és szoftverek értékesítésével. A Sony egyébként néhány napja dobta piacra az észak-amerikai piacon Playstation konzoljának hordozható, PSP nevű változatát, ez azonban nem tartalmaz rezgő technológiát, így a perben sem érintett.

Az Immersion korábban a Microsoftot is perbe fogta a társaság joystickjaiban és egyéb játékirányítóiban alkalmazott, hasonló technológia miatt, a szoftveróriás azonban végül peren kívül megegyezett a céggel, s 26 millió dollárt fizetett annak.