Hazai blog számol le a városi legendákkal

Vágólapra másolva!
Az interneten terjedő átveréseket, a hihetetlenség határát súroló, de mégis terjedő legendákat leplezi le egy magyar nyelvű blog. Noha angol nyelvterületen nagy hagyománya van a hasonló igazságkereső oldalaknak, magyarul ez az első ilyen tematikájú webnapló.
Vágólapra másolva!

Az urbanlegends.freeblog.hu közel egy éve foglalkozik a jórészt az interneten - e-mailben - terjedő, kamu sztorikat, képeket tartalmazó levelek hitelességének vizsgálatával. A blogba sűrített információk kapcsán nem csak az érdemel figyelmet, hogy most először olvashatók magyar nyelven a valós sztorik, hanem az is, hogy a blog szerzői igen alapos munkát végezve tárják olvasóik elé a rideg tényeket - nemritkán szakemberek bevonásával. A lapszerkesztő alaposságára jellemző, hogy az igazságkeresés során már megszólaltatott beszédkutatót és pszichológus szakértőt is annak érdekében, hogy igazán hiteles legyen a legendára adott cáfolat vagy annak megerősítése.

Nem meglepő az alapos munka: az oldal alapító szerkesztője - neve rejtését kérő - újságíró, aki a hivatása során megszerzett gyakorlatot és az egészséges kétkedést egyaránt hasznosítani tudja olyan, internetezők százait foglalkozó kérdések megválaszolásával, amik a honlapon is olvashatók. A honlap ugyan nem tárja fel olyan nagy jelentőségű ügyek hátterét, mint például a Kennedy-gyilkosság vagy hogy Napóleont megmérgezték-e, ám választ ad a hétköznapokban tán gyakrabban felmerülő - és a világhálón elektronikus levelek formájában keringő - kérdésekre. Akinek munkahelyi e-mail címe van, ismerheti azokat az e-maileket, melyekben érdekes "akár-igaz-is-lehet" típusú történetek, ügyesen manipulált, meghökkentő képek érkeznek. Eztán ha ellátogat az urban legends weboldalra, hamarabb kiigazodhat a számos jópofa történet és kép valóságtartalmát illetően.

Az oldalt eredetileg egy háromfős társaság kezdte el szerkeszteni, ám mára az alapító egymaga maradt. Az olvasók száma azonban jelentősen nőtt: naponta 5-600 látogató keresi fel a honlapot, és a statisztikák szerint mintegy tízezren könyvjelzőzték le az oldalt. Igaz, népszerűsége ellenére a weboldal nem lett hivatkozási alap: egyelőre a bulvársajtó is csak legeljebb forrásmegjelölés nélküli átvételt preferálta, az eredeti források újrafeldolgozása helyett. A szerkesztő azonban nincs elkeseredve a méltatlan mellőzöttség miatt: mint elmondta, eredeti végzettségéhez is közel áll a városi legendák utáni nyomozás, de magát a site-ot is megszerette. Az indulás óta kapott több száz levél egy része - melyekben az olvasók által felvetett kérdések vannak - már megválaszolásra került az oldalon. Némely kérdés kimaradt, s jelenleg háromtucatnyi feldolgozásra, utánjárásra váró levél vár a postafiókban - s ezek szerint számíthatunk is az oldal folyamatos frissítésére.