A munkáltatók fújnak a bloggerekre

Vágólapra másolva!
Néhány külföldi bloggert a közelmúltban elbocsátottak munkahelyéről, miután online naplóikban kedvezőtlen bejegyzéseket tettek cégükről. Az elbocsátásokról szóló hírek hallatán egy szoftvergyártó máris fantáziát lát a blogokat munkahelyekről elérhetetlenné tevő szoftverének értékesítésében.
Vágólapra másolva!

A tartalomszűrő szoftvereiről ismert Clearswift cég úgy tűnik új értékesítési csatornát fedezett fel: az elmúlt időszakban több hír is napvilágot látott, melyek rendre arról számoltak be, hogy a munkahelyükkel kapcsolatos bejegyzések, képek közléséért több bloggert elbocsátottak. A vállalat közleményben ismerteti az eseteket, majd tanácsot is ad: szerinte a munkahelyi e-mail használat írott szabályozása után itt az ideje a blogolásra vonatkozó belső szabályozás kidolgozásánának is. A vállalat közleménye szerint a szólásszabadság és a vállalat jó hírének védelme közül az utóbbinak kell erőteljesebben érvényesülnie - igaz, hangsúlyozza, hogy a szabályozásnak konszenzuson kell alapulnia.

A szoftverfejlesztők emlékeztetnek, hogy egy felmérésük szerint az alkalmazottak 40 százaléka naponta több mint 1 órát tölt a vállalati e-mail és a hálózati infrastruktúra magáncélú használatával, majd figyelmeztet: a blogolás potenciális biztonsági fenyegetést jelent, mivel újabb fórumot biztosít a felelőtlen, elégedetlen vagy akár rossz szándékú alkalmazottak számára. Ezek után kézenfekvő következtetés a munkáltatók részéről, hogy olyan tartalomszűrő szoftvert vásároljanak, amely képes a blogokhoz való hozzáférést korlátozni, így - legalábbis munkaidőben - nem kerülhet ki a vállalat számára kellemetlen üzenet - no meg persze semmi más sem.

Pécsi Ferenc, az internetes tartalmakról, webes információáramlásról szóló e-media blog alapítója szerint a vállalati információk biztonságának szoftveres védelme jó üzlet. Az internet- és email használat szoftveres korlátozása, a dolgozókat ellenőrző programok alkalmazása nem csak a napi feladatok ellátását nehezíti meg, de megmérgezi a munkahelyi légkört is - vélte Pécsi, majd jelezte: a kölcsönös előnyökön és bizalmon alapuló együttműködés minden szoftvernél hatékonyabban képes megvédeni a vállalat és a munkavállaló érdekeit. Szerencsére számos vállalat számára a blog nem rendszabályozandó problémát, hanem olyan olcsó, de rendkívül hatásos kommunikációs eszközt jelent, amit minden lehetséges módon ösztönözni kell - tette hozzá Pécsi.

A blogger konkrét példát is hozott a vállalati blogokra: az európai céges naplók gyűjtőoldalán kívül egy hazai kezdeményezést is említ: Bőgel György IT lábjegyzet című blogját.