Utcai versenyek a MotoGP 3-ban

Vágólapra másolva!
Utcai motorversenyekre is benevezhetünk tizenhat különleges versenymotorral, a szokványos, pályán zajlók mellett a MotoGP harmadik részének új játékmódjában. A Sony PlayStation 2-re már megjelent programot a THQ idén májusban adja ki PC-re, valamint Xboxra egyaránt.
Vágólapra másolva!

A PlayStation 2 tulajdonosok már javában hajszolhatják motorjaikat a MotoGP harmadik részében. A motorversenyes sorozat nagy sikerrel indult útjára már jó öt évvel ezelőtt, de egy ideje nem sokat hallhattunk róla.
Hogy a harmadik rész után ismét erről a játékról beszéljen minden szimulátor rajongó, arról gondoskodhat azon új játékmód, ami a Need for Speed Undergroundban sikert aratott utcai versenyeket eleveníti fel.

A játéklehetőség neve Extreme Mode, melyben tizenhat pályán állhatunk a startvonalra, olyan országok vidéki, valamint városi pályáin, mint Japán és Franciaország. E versenyeken, hasonlóan a hagyományos, versenypályás futamokhoz tizenhat versenymotort próbálhatunk ki, amik nemcsak külsejükben, hanem képességeikben is különböznek majd egymástól. A program Xboxos, valamint PC-s kiadása a THQ ígérete szerint májusban jelenhet meg a kereskedőknél.